19 °C Budapest

200 milliót költ az NFÜ szappanoperára

Pénzcentrum
2008. március 28. 10:00

Szakemberek nem értik, mi szükség van arra, hogy kétszázmillió forintért népszerűsítse a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az uniós pályázatokat egy szappanoperában. Az NFÜ szerint uniós előírás a reklámozás. Viszont a pályázat nélkül kiosztott 200 millió forint talán túlzásnak tűnhet a túljegyzett pályázatok tükrében - írja a Magyar Hírlap.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint nem törvényellenes, hogy közbeszerzés nélkül kap kétszázmillió forintot a Tv2 kereskedelmi csatorna üzemeltetője az európai uniós pályázatok népszerűsítésére. Az NFÜ a Jóban rosszban című szappanopera év végéig tartó részeiben mutatja be a pályázatok alakulását. Az ezért járó nettó kétszázmillió forintot pályázat nélkül kapja meg az MTM-SBS Televízió Zrt.

Lantos Gabriella, az NFÜ kommunikációs főigazgatója a távirati irodának elmondta: ha a kiírásokat televíziós koprodukciókban népszerűsítik, akkor a törvény nem írja elő a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Így volt ez tavaly, az RTL Klubbal kötött együttműködéskor is. Akkor az ügynökség 163 millió forint fizetett azért, hogy a Reggeli műsormagazinban, valamint az EU-fória és az EU-Magazin című műsorokban szót ejtsenek a kiírásokról. A múlt évben a köztévé is így kapott nyolcvanmillió forintot a Modern képmesék oktató animációjáért.

Pályázatírással foglalkozó szakértők szerint több hasznot hozna az országnak, ha ezt a kétszázmillió forintot hét-nyolc kisvállalkozásnak tették volna elérhetővé, mert például a cégek fejenként két-három új munkahelyet teremthetnének a támogatással. A szakemberek nem értik, milyen célt szeretne elérni a fejlesztési ügynökség azzal, hogy a szappanopera szereplői szóba hozzák a sorozatban a pályázatokat. Az uniós lehetőségekkel tisztában vannak a pályázók. Ezt bizonyítja, hogy a kiírásokat túljegyzik. Az NFÜ szerint uniós előírás a közösségi forrásokból finanszírozott beruházások, projektek reklámozása. A szervezet 2007-2015 között 16 milliárd forintot költ pályázatok népszerűsítésére.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom