Internetes adatbázis a követelésekről

Pénzcentrum
2007. november 9. 08:30 1 perc

Közös, az interneten is elérhető követelés-nyilvántartó rendszert hozott létre az Euler Hermes Magyar Követeléskezelő Kft. és az Opten Informatikai Kft. közös, interneten elérhető követelés-nyilvántartó rendszert hozott létre - olvasható a Világgazdaságban.

A potenciális partnerekkel már folynak is a tárgyalások. Az adatbázist kizárólag bankok és pénzügyi lízingszolgáltatásokat nyújtó cégek által igényelhető, egyedi lekérdezéseket is lehetővé tesz. Az adatbázis a társaság nevét, adószámát vagy cégjegyzékszáma alapján lehet keresni.

Bárczay András, az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a csoport 49 országban képviselteti magát, s összesen 40 millió cégről vannak naprakész adatai. A hazai piacon hozzávetőlegesen 750 milliárd forintnyi követelést biztosítanak.

A magyar vállalatok ugyanakkor kevéssé védik magukat a hitelezési kockázatok ellen. Európában a biztosított cégek aránya 6 és 8 százalék között mozog, nálunk azonban az 1 százalékot sem éri el, pedig még a kockázati szint is jóval magasabb, mint a fejlettebb országokban.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?