2 °C Budapest

Új pályázatok a turisztikai vonzerő fejlesztésére

Pénzcentrum
2007. október 5. 13:22 2 perc

Október 4-től elérhetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján a turisztikai vonzerő-fejlesztéseket támogató pályázatok. A programok segítségével 250 projekt részesülhet több mint 58 milliárd forint támogatásban az egészség-, öko-, kulturális és borturizmus területén - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.

Az ország GDP-jének 8,5%-a és 400 ezer munkahely - ezt jelenti ma a turizmus Magyarországnak. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 142 turisztikai projekt részesült mintegy 31 milliárd forint értékű uniós támogatásban. Ehhez képest minőségi ugrást jelent az Új Magyarország Fejlesztési Terv, amely tízszer nagyobb forrással, összesen 300 milliárd forinttal támogatja az ágazatot. Ebből az elkövetkezendő időszakban 90 milliárd forint értékben kezdődhetnek el a fejlesztések.

A turizmus önálló világpiac nagyon éles versennyel. Ezért fontos, hogy Magyarország az eddigieknél versenyképesebb turisztikai kínálattal jelenjen meg.

Ez a cél megvalósítható, hiszen a hazai turizmusban még mindig sok a kihasználatlan lehetőség. A gazdag termálvíz-vagyon, a sokszínű kulturális örökség, a gasztronómiai hagyományok, az évezredes borkultúra, a nemzeti parkok természeti értékei, a világörökségi helyszínek mind-mind befektetőkre várnak.

Az októberi, első pályázati csomagban zömmel önkormányzatok, azok társulásai, egyházak és non-profit szervezetek pályázhatnak, minden területen az adott régió egyedi sajátosságainak megfelelően. Külön kiírás jelenik meg a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben megvalósuló fejlesztésekre, melynek keretében sor kerülhet többek között a strandok, fürdők megújítására, országos és nemzetközi rendezvények infrastrukturális feltételeinek megteremtésére. Nagy hangsúlyt kapnak a pályázatokban a hazánkra jellemző turisztikai vonzerők - az egészségturizmus, a kulturális, öko-, aktív- és borturizmus - fejlesztése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szervesen illeszkedik a program céljaihoz a rövidesen megjelenő szálláshely-fejlesztési csomag, ami 130 projekt megvalósulását segíti uniós forrásból. A program harmadik elemét a 2008. első negyedévében megjelenő, az ún. turisztikai desztináció-management rendszer fejlesztését támogató pályázatok jelentik. Ez térségi és kistérségi turisztikai management szervezetek létrehozását takarja, melyek az adott terület turisztikai fejlesztéseit koordinálják, valamint összehangolják a térség turisztikai kínálatát.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?