5 °C Budapest

Vállalkozás alaptőke nélkül: már ez is lehetséges...

Pénzcentrum
2007. május 17. 08:30

Várhatóan jövő szerdán fogadja el a német kabinet a korlátolt felelősségű társaságok (GmbH) alapításának megkönnyítését célzó törvényjavaslatot, mely szabályozás 25 ezerről 10 ezer euróra mérsékli a szükséges minimális alaptőkét ezen cégformánál, és nem teszi kötelezővé az alapításnál a közjegyző közreműködését - írja a Világgazdaság.

Ezen felül lehetőség lesz majd alaptőke nélkül ún. "vállalkozási társaságok" (UG) alapítására, ezek esetében azonban szigorúbb szabályok vonatkoznak a pénzügyek átláthatóságára. Ezen társaságoknak az éves nyereség felét alaptőkeképzésre kell fordítaniuk, 10 ezer euró elérése után pedig normális GmbH-vá alakulhatnak.

A GmbH-k esetében a fizetésképtelenség bejelentésének kötelezettségét az ügyvezető mellett az összes társtulajdonosra is kiterjesztik, és nem lehet majd cégvezető olyan személy, aki korábban már követett el gazdasági bűncselekményt.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem