Egy ügyvéd, egy óra és 100 ezer forint - ennyi elég a sikerhez

Pénzcentrum
2007. március 20. 08:30 2 perc

Szeptembertől két nap, jövő júliustól pedig egy óra alatt bejegyeztethetők lesznek a cégek. Egy kft. minimális jegyzett tőkéje alapesetben 500 ezer, a zártkörű részvénytársaságoké pedig ötmillió forintra csökkenhet - írja a Népszabadság.

Jelentős változás, hogy a cégbejegyzési illeték egységesen 15 ezer forintra csökken: jelenleg kft. és zrt. alapításakor 100 ezer, bt. és a kkt. esetén pedig 50 ezer forintot kell fizetni. A közzétételi illetéket pedig eltörölnék.

Ezzel egyidejűleg változik a gazdasági társaságokról szóló törvény legalacsonyabb jegyzett tőkéről szóló passzusa is. A korábbi tervektől eltérően a kft.-knek nem lesz 1000 forintos törzstőke-minimuma, a mostani hárommilliós előírás 500 ezer forintra mérséklődik. Ha azonban egyszemélyes kft. alakul, és a jegyzett tőkéjét készpénzben helyezik el, elég lesz rá 100 ezer forint is. A részvénytársaságoknál eddig előírt 20 milliós alsó határ nyilvános cégeknél megmarad, a zártkörűek esetében azonban ötmillió forintra csökken.

Nem lesz kötelező az aláírás közjegyzői hitelesítése: elegendő lesz annak ügyvédi ellenjegyzése. Így a cégalapítással kapcsolatos összes adminisztratív teendőt el tudja majd végezni az ügyvéd is.

Az "egyablakos" ügyintézés gyakorlati megvalósítása érdekében a jelentkező ráér a bejegyzést követő 8 napon belül bankszámlát nyitni, a jogi képviselő a tervezett nevet előzetesen "lefoglalhatja" a cégbíróságon, és igazolhatja a pénzbeli betét befizetését.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A cégadat-változás bejegyzési illetékei nőnének: a jelenlegi 5-8 ezer forintról az "egységesítés" jegyében szintén 15 ezer forintra.

Két új szabály csak 2008. július elsejétől lépne hatályba. Megszűnne a papíralapú ügyintézés, és kötelező lenne az elektronikus cégeljárást alkalmazni a jogi képviselőn keresztül. Így viszont egyszerűsített cégeljárásban a bejegyzés időtartama egy órára csökkenne. A nem egyszerűsített cégeljárásnál azonban maradnak a mostani díjak, illetve a cégbírósági ellenjegyzésre kiszabott 15 napos határidő.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29