3 °C Budapest

Kevesebbe kerülhet a kft. alapítása

Pénzcentrum
2006. november 17. 10:30

Az újonnan csatlakozott uniós tagállamokban szinte mindenhol alacsonyabb a cégalapításhoz szükséges tőkeminimum, mint nálunk. Ugyan az 1 000 forintos kft. nem valósult meg, de a jelenleginél kevesebbe kerülhet az alapítása - írja a Világgazdaság.

Az igazságügyi kormányzat tervei szerint a cégalapításhoz jelenleg szükséges 3 millió forint 2 - 1,5 millió forintra csökkenne. A csökkentésre azért van szükség, mert az új tagállamokban majd mindenütt alacsonyabb a minimum, így például a balti országokban 7 - 800 ezer forint, Szlovákiában, Csehországban és Szlovéniában sem magasabb 2 - 2,5 millió forintnál.

A nyáron készült javaslat lehetővé tette volna az ezer forintos kft.-t, amely változtatást indokolt volna a cégalapítókért folyó verseny, a társaságalapítás költségei, adminisztrációs terhek és piacra lépés megkönnyítésének igénye is. Azonban a kezdeményezés a jogi szféra ellenállásán megbukott. A szakemberek szerint a tőkeminimum ilyen nagy mértékű leszállításának következtében sok ponton kellett volna módosítani az éppen csak hatályba lépett törvényt. Mások szerint üzletileg kockázatos, megalapozatlan célú vállalkozások jöttek volna létre, illetve a betéti társaságok folyamatosan alakultak volna kft.-vé, így nem érvényesültek volna kellőképpen a felelősségi szabályok.

Ha a tőkeminimumot nem drasztikus, tehát 1 - 1,5 millió forinttal szállítják csak le, az nem járna a társasági törvény nagy mértékű módosításával, nem indukálna tömeges, és felelőtlen cégalapításokat, sem tömeges átalakulást, ugyanakkor jobban ösztönözne Kft. alapítására.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?