13 °C Budapest

Már erre is figyelniük kell az autósoknak: az előírások a kutaknál is érvényesek

2020. április 29. 10:00

Lassan másfél hónapja tart a járványhelyzet, jelentősen le vagyunk korlátozva, de vannak olyanok, akiknek még ebben a nehéz időszakban is autóba kell ülniük. Alapjában nincs nagyobb veszélyben az, aki egyedül utazik a kocsiban, de azért egy-két dolgot érdemes betartani.

A koronavírus-járvány miatt továbbra is igencsak le van korlátozva a magyarok élete. Csak nyomós indokkal lehet elhagyni a lakóhelyet, aki pedig megteheti, autóval megy intézni a dolgát - ha már ingyenessé vált a parkolás a közterületeken. Bár maga a vezetésre külön szabály nincsen (azon kívül, hogy csak egy háztartásban élők utazhatnak egy autóban), azért érdemes néhány jótanácsot betartani.

Bár az autósok az ADAC szerint valóban nincsen sok esélye annak, hogy az egyedül autózók megfertőződjenek, de ha meg kell állni mondjuk tankolni, akkor már egyből ki vannak téve a sofőrök a fertőzésveszélynek. A német autóklub is emlékeztet, hogy a kórokozó bizonyos ideig megmaradhat a felületeken, így könnyen elkaphatja az, aki például megfogja a benzinkúton a pisztolyt.

Így még akkor is különösen fontos betartani a higinéiai előírásokat, ha nem utazik velünk senki: minden alkalommal fertőtleníteni kell a kezet, ha kiszállunk, majd visszaülünk az autóba. Az ADAC azt ajánlja, hogy az autóban mindig tarts valamilyen kézfertőtlenítőt, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe. Emellett tankoláskor érdemes kesztyűt is húzni, a kúton pedig kártyával fizetni készpénz helyett.

A németek is kiemelik, hogy a nem feltétlenül szükséges autószerelési munkálatokat halaszd el! Magyarországon például a vészhelyzet alatt nem járnak le a műszaki vizsgák, úgyhogy azzal sem kell vesződni. Az autómosókat is érdemes inkább kerülni, hiszen a vírus cseppfertőzéssel terjed, kimondottan szereti az olyan nedves környezeteket, mint az autómosó. Ha mégis valamit javítani kell az autódon, vagy gumit cseréltetni, akkor előre jelentkezz be a műhelybe, pontosan időre menj, és ne tölts ott a kelleténé több időt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha egy baleset történik előtted, még a járvány idején is köteles vagy segíteni: persze itt is figyelni kell egy-két dologra a koronavírus idején. Például ajánlatos kesztyűt, maszkot húzni, ha segíteni kell valakin. Az ADAC szerint szájból szájba lélegeztetést a gyakorlatlanabbak inkább ne kezdjék meg, csak ha nagyon szükséges, ellenben a szívmasszázst mindenképp alkalmazni kell, ha szükség van rá. Ha megérkezett a segítség, és már nincs szükség a segítségedre, akkor azonnal mosd meg a kezed az autóban tárolt fertőtlenítővel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem