Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
J. D. Vance amerikai alelnök felesége kíséretében kétnapos látogatásra érkezik Budapestre április 7-én. A vizit során Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat, majd közös sajtótájékoztatót tartanak. Emellett egy nagygyűlésen is felszólalnak. A kiemelt diplomáciai eseményt rendkívüli biztonsági intézkedések és jelentős fővárosi forgalomkorlátozások kísérik.
Az amerikai alelnök hivatalos programja kedd kora délután veszi kezdetét a Karmelita kolostorban. Itt egy kétoldalú egyeztetésen vesz részt, amelyet egy közös sajtótájékoztató követ. Ezt követően a magyar–amerikai barátság napja alkalmából rendezett délutáni nagygyűlésen mindketten beszédet mondanak az MTK Sportparkban. Az amerikai választásokat megelőző kampányidőszakra időzített látogatás szerdán ér véget.
A delegáció védelmét az amerikai Secret Service, a Terrorelhárítási Központ (TEK) és több száz rendőr közösen látja el. A látogatást páncélautók, ideiglenes légtérzár, készenlétbe helyezett vadászgépek és kiterjedt parkolási tilalmak kísérik az érintett útvonalakon. Bár az alelnököt a protokoll szerint nem illeti meg az elnöknek járó legmagasabb szintű védelem, a biztonsági intézkedések így is rendkívül szigorúak. Szakértők szerint a hatóságoknak elsősorban az európai iszlamista alvó sejtek esetleges terrorcselekményeit kell megelőzniük, mivel ezen csoportok tagjai könnyen átléphetik a határokat. Emellett biztonsági kockázatot jelenthetnek a korábbi évtizedekben Magyarországon letelepedett, közel-keleti kötődésű személyek is.
Itt lesznek lezárások JD Vance Budapest-látogatása miatt
A diplomáciai esemény miatt a rendőrség és a BKK is komoly, esetenként szakaszos útlezárásokra figyelmeztet. Ezek a korlátozások a közösségi közlekedés menetrendjét is jelentősen módosítják. A hatóságok a forgalmat csak a feltétlenül szükséges ideig korlátozzák, de az utazóknak így is megnövekedett menetidővel kell számolniuk. Az Andrássy út lezárásakor az M1-es metró leáll, helyette a BKK a többi metróvonal használatát javasolja.
Kedden napközben a budavári járatok, köztük a 16-os buszcsalád járatai rövidített útvonalon közlekednek, vagy teljesen leállnak. Ebben az időszakban a Budavári Sikló sem üzemel. Délutántól kora estig a Ferenciek terénél a 15-ös busz vonalán kell korlátozásokra számítani. Kedd délutántól szerda délutánig a Zugligeti út környékén, a 291-es busz vonalán is forgalmi akadályok várhatók.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kiemelten fontos információ a repülővel utazóknak, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat kedden 10 és 11 óra, szerdán pedig 11 és 12 óra között 25-40 perces időszakokra lezárják. Ebben az időszakban a 100E és a 200E buszok módosított útvonalon, több megállót kihagyva közlekednek. A Budapest Airport és a BKK is nyomatékosan kéri az utasokat, hogy a megszokottnál lényegesen korábban induljanak el a repülőtérre. Indulás előtt továbbá érdemes tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetről.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








