Európa késlekedése és a Hormuzi-szoros tartós kiesése miatt több ország is súlyos energiaellátási nehézségekkel küzdhet egy esetleges hideg tél során.
Az őszi meleg napok után hirtelen lehűlés jön: a hétvégén hidegfront érkezik Magyarországra, amely vasárnapra már hajnali fagyokat hozhat. A HungarMet előrejelzése szerint a szél megerősödik, és az ország több pontján érezhetően beköszönt az igazi ősz.
A HungarMet friss előrejelzése szerint változékony, de egyre hűvösebb időre számíthatunk a hétvégén Pénteken az északi tájakon változatlanul több felhő lehet, délebbre több órára kisüt a nap a köd feloszlása után, délután azonban oda is érkezhetnek vastagabb felhők dél felől, illetve gomolyfelhők is képződnek. Számottevő csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-18 fok között várható.
Szombaton nagyrészt erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, majd gomolyosodik, szakadozik, csökken a felhőzet. Elvétve, elsősorban északkeleten előfordulhat eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél megélénkül, főként az Észak-Dunántúl és a főváros tágabb környezetében meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet általában 5-10 fok között alakul, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték 12-17 fok között valószínű.
Vasárnap már talajmenti fagyokra számíthatunk, hajnalra foltokban képződő köd és rétegfelhőzet feloszlik, és napközben gomolyfelhős, napos idő várható, majd nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik. Csapadék nem lesz. Csak helyenként élénkül meg az északnyugatiról délire forduló szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 4, délután 9 és 14 fok között alakul.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







