Az utasok egy repülőtéri terminálon várakoznak, hogy felszállhassanak a kereskedelmi repülőgépükre.

Hivatalos: fontos korlátozást oldanak fel ezen a reptéren, erről tudj, ha útnak indulsz

MTI
2025. szeptember 2. 17:30

Már holnaptól megszüntetik a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségére vonatkozó korlátozást a kolozsvári repülőtéren - közölte kedden az Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér.

A közlemény szerint szeptember 3-ától kezdődően az erdélyi repülőtér utasai az eddigi 100 milliliteresnél nagyobb tartályokban is csomagolhatnak folyadékot az utastérben szállítandó poggyászaikba. Ezek legfeljebb kétliteresek lehetnek - írták. Hozzátették: Romániában a kolozsvári az első repülőtér, mely bevezeti az utasok által régóta várt intézkedést.

Mint közölték, a korlátozás feloldását a kolozsvári repülőtér és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) terrorelhárító egységei közötti együttműködés és az újonnan beszerzett új berendezések tették lehetővé.

David Ciceo, a repülőtér igazgatója közölte: frissítették a biztonsági berendezések szoftverét, így azok képesek kiszűrni a folyadékokban lévő robbanóanyagot, és a berendezéseket összehangolták az Európai Bizottság elvárásaival. A folyadékokra vonatkozó korlátozások feloldásával csökken a biztonsági ellenőrzés ideje a repülőtéren.

A kolozsvári repülőtér 2024-ben, európai uniós támogatással szerezte be az új biztonsági berendezéseket. Az erdélyi légikikötő a legnagyobb regionális repülőtér Romániában. Tavaly több mint 3,2 millió utas fordult ott meg, idén pedig ennél is több, 3,4 millió utasra számítanak - írták a közleményben.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kolozsvár nem az első európai reptér lesz, ami feloldja a folyadékkorlátozást. Korábban az edinburghi és a birminghami reptér is azt közölte, hogy a 19 éves folyamatosan érvényben lévő, 100 milliliteres korlátozás többé nem érvényes. Erről itt írtunk:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 20:34