22 °C Budapest
Így úszhatod meg 20-30%-kal olcsóbban a nyaralást: a magyarok kedvenc üdülőhelyén is működik

Így úszhatod meg 20-30%-kal olcsóbban a nyaralást: a magyarok kedvenc üdülőhelyén is működik

2024. május 3. 05:44

A tavaly 15% után idén 5 %-os áremeléssel kell számolniuk az irodával utazóknak, de a tapasztalatok szerint egyre inkább a minőségi szálláshelyeket keresik. Már nem apartmanban akarnak megszállni, hanem szállodában, és ha már szállodában, akkor nem három-, hanem négy-vagy ötcsillagosban - mondta el a Pénzcentrumnak Termes Nóra. Az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója szerint nagyon úgy fest, hogy az emberek még mindig ki vannak éhezve az élményekre, igaz, az utazási szokások nagyot változtak az elmúlt évtizedben. Ennek ellenére a nyári szezont illetően a magyarok igénye változatlan: klímaváltozás és globális felmelegedés ide vagy oda, nyáron jellemzően a mediterrán térségbe mennek. Az interjú során szóba került a klasszikusnak mondható, töretlen népszerűségnek örvendő Török Riviéra nyaralás, és az, hogy mennyivel olcsóbban érheti el, aki csomagban foglalja le. 

Pénzcentrum: Nagy ívben kerülik az utazók Izraelt a gázai konfliktus kitörése óta, benneteket, mint utaztatót mennyire rázott meg a kialakult helyzet és milyen hatással van ez a Közel-Keletre szervezett utaitokra?

Termes Nóra: Városlátogató vagy körutas programjaink keretében évente csak néhány utat szerveztünk Izraelbe, ezekre volt és lenne is kereslet, de október hetedike után ezeknek a szervezését természetesen leállítottuk. Amikor kitört az izraeli-palesztin konfliktus, éppen az ománi utak kampányát csináltuk gőzerővel, és az utasok részéről nagyjából egy hétig jöttek aggódó telefonok. Szerencsére mindenkit sikerült megnyugtatnunk, hiszen a chartergépeink nem repülnek konfliktuszóna fölött. Az említett ománi kampányunk egyébként nagyon jó eredményt hozott, mert kedvező áron kínáltunk és kínálunk a jövőben tengerparti nyaralást. Ezen kívül a térségben főként Egyiptomban vannak nyaralóprogramjaink viszonteladóként, továbbá általában egyéni utasokat utaztatunk Dubajba, ahová az egyéni utasokon túl évente néhány szervezett városlátogató utat szoktunk elindítani. Azoknak az utasoknak, akik jobban aggódnak az izraeli háború miatt, mindig felhívjuk a figyelmét a törvényi szabályozásra, ugyanis az utasok biztonsága érdekében a törvény szigorúan szabályozza, hogy az utazási irodák milyen feltételekkel utaztathatnak. Figyelnünk kell a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának aktuális információit, ha tehát ha egy országot veszélyes kategóriába sorol háború vagy természeti katasztrófa miatt, akkor oda azonnal töröljük az utat.

Ilyenkor visszajár az utazás ára?

Az utazási szerződésünk a törvényi előírásoknak megfelelően rendelkezik az ilyen esetekről. Az IBUSZ minden esetben felajánlja, hogy visszatéríti a fenti okokból meghiúsult utak részvételi díját, de lehetőség van arra is, hogy az utas a befizetett pénzért más utazást válasszon. Fontos tudni, hogy akkor is gondoskodunk az utasainkról, ha éppen a kinntartózkodásuk ideje alatt történik valamilyen váratlan esemény.  Például pár évvel ezelőtt, amikor Bali szigetén vulkánkitörés történt, több opciót is fel tudtunk ajánlani az utasainknak: átmehettek a sziget túlsó felére másik szállodába, vagy pedig áthajózhattak egy szomszédos szigetre, ahonnan repülővel, egy eredeti foglalástól eltérő légitársasággal   hoztuk haza őket. Később mesélték az utasaink, hogy míg a szállodában a többi vendég kétségbeesésében azt sem tudta, mit csináljon, az utasoknak még választási lehetőségük is volt. Örültünk neki, hogy megnyugtatóan tudtunk segíteni.

Mi van, ha az utazó dönt úgy, hogy mégsem szeretne egy bizonyos, amúgy biztonságosnak nyilvánított térségbe menni?

Akkor az utazási szerződésben foglaltak szerint járunk el. A tervezett utat harminc napon túl még le lehet mondani, de azon belül már nem, hiszen önmagában a félelem és az aggodalom nem lemondási indok. Persze, más és más vonatkozik a városlátogatásokra és az üdülőprogramokra, ezekről pontos részleteket a honlapunkon illetve az utazási szerződéseinkben találnak, amit az út foglalásakor minden utasunk megkap.  Fel szokott vetődni az a kérdés, hogy a lemondás esetére kiterjed-e a biztosítás. Erről azt kell tudni, hogy az útlemondási biztosítás csak az utas igazolt megbetegedése, továbbá közeli hozzátartozó halála vagy súlyos váratlan betegsége esetén érvényes. Az nem indok, hogy valaki meggondolja magát.

Influenszerekkel is dolgoztok már együtt.

Igen, múlt ősszel Papp Gergőt, Pimaszurat vittük magunkkal Ománba,  pár héttel később pedig Kajdi Csabát. Vele azóta is együtt dolgozunk, most érkezett haza Izlandról, ahová bálnalesre és egyéb izgalmas kalandokra utazott velünk.

Sikeresek ezek az együttműködések?

Nagyon sikeresek, hiszen a visszajelzésekből tudjuk: az utasaink sokszor hivatkoznak az említett influenszerekre. Viszonylag sokat költünk klasszikus marketingre, de az újfajta együttműködésekre és a közösségi médiában való jelenlétre is szükség van.

Elsősorban a fiatalokat lehet ezzel megszólítani?

Nem, szinte mindenkit. Az igaz, hogy a felmérések szerint Kajdi Csabát leginkább az ő korosztálya követi, de az is szerepet játszik a hatásában, hogy ő hiteles ember minden generáció számára. Nem is engedhetnénk meg magunknak, hogy ne hiteles emberekkel dolgozzunk.

Milyen volt a 2023-as évetek árbevétel szempontjából?

Nagyon jól, várakozásainkat túlszárnyalva sikerült teljesítenünk. Hiszen 2022 őszén kezdődött a rezsiválság, és azt hittük, ez vissza fogja vetni az utazási hajlandóságot. De nem így történt. A tavaly március végéig tartó előfoglalási akciónk igen jól sikerült, már abból lehetett látni, hogy 2023-ban magas utasszám lesz, de aztán egész évben fennmaradt ez a hihetetlen utazási kedv. Emiatt is vállaltuk be újdonságként az ománi chartert. Az utazni vágyók érezhetően ki voltak éhezve valami újra, valami másra, különlegesre. Mivel a trópusi üdülőhelyekre nagyon magasak voltak a repülőjegyárak, az ománi lehetőség igen vonzó volt azoknak, akik fejenként egymillió forint alatti összeget szántak egy téli nyaralása. S ha már az utazási kedvet említettem, hadd jegyezzem meg, hogy reneszánszukat élik a városlátogató utak és a körutazások. Nem is gondolnánk, hogy ezt milyen sokan igénylik az online repülőjegy-foglalási rendszerek világában. 

Ez magyar sajátosság?

Nem, ez így van az egész világon, Amerikában és Nyugat- Európában is jól megy az utazási irodáknak. Mindenki tudja, mennyire izgalmas önállóan felfedezni egy-egy várost vagy országot, de azt is tudjuk, hogy óriási energiát és sok időt fölemészt egy ilyen utazás megszervezése. Arról nem is beszélve, hogy kellő tapasztalat nélkül mellé is lehet nyúlni. De ha utazási irodával megy az ember, akkor nem fordul elő, hogy pl. zajos építkezés mellett lévő szállodában száll meg, és azt sem magunknak kell intéznünk, ha törölnek egy-egy repülőjáratot, hiszen az utazást szervező irodának kötelessége másik repülőjegyről gondoskodni. Ráadásul szervezett út esetén ott van az ember mellett egy tapasztalt és helyismerettel rendelkező idegenvezető, aki érdekes és változatos ismereteket ad az adott városról, régióról, ugyanakkor arra is ügyelünk egy program összeállításakor, hogy bőségesen maradjon szabad program.

Az IBUSZ utasainak mennyi az átlagéletkora?

Harmickilenc év, amire büszkék vagyunk, hiszen ez az adat azt mutatja, hogy a tapasztaltabb, fizetőképes réteg választ minket. Tudják rólunk, hogy nem hátizsákos turistáknak szervezünk utakat kempingekbe – bár bizonyos életkorban annak is megvan a maga varázsa –, hanem megfizethető áron kínálunk minőségi, igényes programokat.  

Hányan utaztak veletek a tavalyi évben?

Közel 120 ezren.

Mekkora az átlagos kosárérték?

Most háromszázharminc ezer forint per fő, amiben benne vannak az olyan olcsóbb egyéni utazások is, amelyek keretében csak egy apartmant bérelnek előszezonban, saját autóval. Idén a tavalyihoz képest mindössze öt százalékos volt a drágulás, míg előtte tizenöt százalék. Általában véve elmondható, hogy az utasaink a minőségi szálláshelyeket részesítik előnyben, a tendencia egyértelműen ebbe az irányba mutat. Már nem apartmanban akarnak megszállni, hanem szállodában, és ha már szállodában, akkor nem három-, hanem négy-vagy ötcsillagosban. Az emberek kényelmes körülmények között szeretnének nyaralni, vagyis a gyakorlatban valósítják meg azt a mondást, hogy az ember ne nyaraljon alacsonyabb komfortban, mint amilyen a saját otthona. Ráadásul pár éve megfigyelhető egy jó értelemben vett hedonizmus is: talán a covid és az orosz-ukrán háború okozza, de mintha az a szemlélet volna az uralkodó, hogy az ember addig utazzon, amíg lehet. Ebben az infláció is szerepe játszhat: az emberek a pénzt inkább élményekre költik. Úgyhogy az utazás ismét a virágkorát éli.

Az elmúlt 30 évben nagyon megváltoztak az utazási szokások, ti is ezzel próbáltok lépést tartani?

Mindig új igényeknek megfelelő utakat kell indítani. Ha két-négy napos városnéző utakra van igény, akkor ilyeneket szervezünk, nem pedig egyheteseket. A szálláshelyeinket is az alapján változtatjuk, hogy melyek voltak a legnépszerűbbek. Vegyük példának a már említett Omán tengerparti üdülőhelyét, Salalah-t amellyel speciális igényt elégítettünk ki: az az ország nincs nagyon messze, nem nagyon drága, télen is lehet fürödni a tengerben, garantáltan meleg az idő, biztonságos helyről van szó és nincs nagy időeltolódás. 

Jó példa még az isztambuli városlátogató programunk is, ami két-három éve óriási sláger, eddig nem tudtunk olyan utat indítani, ami ne telt volna be rögtön, így újabb és újabb pótcsoportokat indítunk. Ezekkel azt akartam illusztrálni, hogy mindig figyeljük a keresletet, ezt hívjuk rugalmas alkalmazkodásnak.

Hozzá kell tennem, hogy a nyári szezont illetően a magyarok igénye változatlan: klímaváltozás és globális felmelegedés ide vagy oda, nyáron a magyarok a mediterrán térségbe mennek. Olyannyira, hogy még csak fel sem merül, hogy esetleg valamelyik északi tengerparton nyaraljanak, ahol nincs hőség. A magyarok számára ez kifejezetten bizarr gondolatnak tűnik. Görögországban vagy Törökországban nyáron akár negyven fok körül, vagy felett is van huzamosan, mégis töretlenül népszerűek. Nyugat-Európából már április végén, május elejétől utaznak a déli országokba, míg a magyarok esetében az utazás az iskolai nyári szünettel kezdődik. Érdekes, hogy még azok is ilyenkor utaznak, akiknek nincs gyerekük, amire az lehet a magyarázat, hogy ők maguk is ezt szokták meg gyerekkorukban. Persze a munkahelyek zöménél is ekkor kell kivenni a kötelező szabadságokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Vagyis ez olyannyira beivódott az emberekbe, hogy a szezont legfeljebb egy-két héttel tudjuk hamarabb elkezdeni. Az utószezon sem annyira népszerű még, olyankor tehát az árakkal lehet operálni: ha érezhetően olcsóbb egy út, akkor lefoglalják. Holott az utószezonnak az árakon kívül is több előnye van: nincs nagy hőség, viszont a tenger még meleg, arról nem is beszélve, hogy már nincs tömeg.

Sokan gondolják, hogy ha maguknak szervezik az utazást, az sokkal olcsóbb, de ezekre a desztinációkra nem feltétlenül van így.

Nyáron egészen biztosan olcsóbb egy charteres csomagtúra, mintha venne az ember egy fapados repülőjegyet, és külön foglalna hozzá szállást. Egyéni utazás esetén ráadásul vannak pluszköltségek, amikkel muszáj számolni. Például ilyen a reptéri transzfer ára, hiszen nem mindegy, hogy egy adott desztinációtól hány kilométerre száll le egy fapados járat. Arról nem beszélve, hogy a charterekre fel lehet adni huszonhárom kilós csomagot és nyolc kilós kézipoggyászt, míg a fapados járatokon sokszor drágább egy csomag feladása, mint maga a repülőjegy.

Mennyivel olcsóbban tudtok adni egy Török Riviéra csomagot, mintha saját maga foglalná az utas?

Ez szezontól és szállodától függ, de akár húsz-harminc százalék is lehet az árkülönbség. Ugyanakkor átszállás nélkül nem is lehet eljutni jó pár desztinációra, csak charterrel.

Meddig tarthat ki az utazási irodák most tapasztalt lendülete?

Azért nehéz ezt megmondani, mert a miénk nagyon érzékeny iparág. A turizmusra hatással van a politika, a gazdaság, az éghajlat, azaz szinte minden. Az biztos, hogy az ember utazási vágya megmarad: ha megtapasztaltad az utazás élményét, akkor újabb és újabb helyeket akarsz majd felfedezni, hiszen tengerparton vagy egy klassz külföldi városban lehet igazán töltődni. S persze nemcsak az utazás élménye a fontos, hanem az is, hogy később milyen jó érzés rá visszaemlékezni.

Hogy álltok a digitalizáció kérdésével: hányan foglalnak például utazást online?

Majdnem tíz éve van online foglalási rendszerünk, és az a tapasztalatunk, hogy habár sokan eljutnak a foglalás pillanatáig, de utána mégis bemennek egy irodába, ahol személyesen érdeklődnek és fizetnek.

Ennek mi az oka?

Egyrészt talán még sokan nem tartják biztonságosnak az online bankkártyás fizetést. Másrészt olyan kérdéseik vannak, amikre csak személyesen az utazási tanácsadóktól kapnak választ, és meg is tudom őket érteni, elvégre előre fizetnek egy jövőbeni élményért, amihez nagyfokú bizalomra van szükség. Ha az ember venni akar egy például egy telefonkészüléket, akkor a neten minden lényeges paramétert megtalál róla, de más a helyzet egy nyaralással: nem tudni előre, hogy milyen érzés lesz majd egy olyan tengerpart, ahol korábban nem jártunk soha. Nem véletlen, hogy habár az online foglalások száma évről évre nő nálunk is, még mindig csak tíz-tizenöt százalékot tesznek ki. Ami az online világot illeti: meg kell jegyeznem, nagy sikere lett a kovidjárvány alatt bevezetett chatprogramunknak, olyannyira, hogy közel tíz kollégánk már csak ezzel foglalkozik. Tapasztalataink szerint nagyon tetszik az ügyfeleknek, hogy ezen a platformon nem robottal beszélgetnek. Ez egy megfelelő átmenet az online és az offline megoldás között, hiszen az emberek személyes megerősítést kaphatnak a kiválasztott utat illetően.

Hány irodátok van összesen az országban?

Összesen harminchat. A covid alatt ötöt bezártunk, de ezek tervezett bezárások voltak pl. egy-egy bérleti szerződés lejárta miatt vagy azért, mart az iroda már a járvány kitörése előtt sem igazán jól teljesített. Fájó döntések voltak, de szerencsére a meglévő harminchat iroda stabilan működik és nagyon jól teljesít. Hét irodánk van Budapesten, a többi vidéken. Mindenütt a saját munkavállalóink dolgoznak, az országban több mint százhúszan ülnek a pultokban.

Mennyire nehéz a megfelelő munkaerőt megtalálni?

Nagyon nehéz szakképzett munkaerőt találni, ráadásul a covid alatt sokan elhagyták a pályát. Tavaly kezdtek visszajönni a szakmába a korábbi dolgozók, a szívük visszahúzza őket, csak korábban nem bíztak abban, hogy stabilizálódik a turizmus. Főleg a repülőjegy-értékesítők közül hagyták el sokan a szakmát, és ma gyakorlatilag nincs ilyen képzés Magyarországon. S volt leépítés is: míg a szektorban átlagosan ötven százalék, szerencsére nálunk csak tizenöt százalékos. Azokat a kollégákat igyekeztünk megtartani, akik az alkalmazottaink már hosszú évek, akár évtizedek óta.

Kerestek embereket folyamatosan?

Folyamatosan keresünk munkatársakat, leginkább a saját honlapunkon és a közösségimédia-felületeinken, mert ez a leghatékonyabb. Olykor-olykor álláskínáló gyűjtőportálokon is megjelennek hirdetéseink. Előfordul, hogy nem országosan keresünk munkatársat, hanem lokálisan olyan városban, ahol van turisztikai képzés. Kapcsolatban állunk oktatási intézményekkel is, például a Budapesti Gazdasági Egyetemről (BGE) sok gyakornokunk volt és van. S ha egy gyakornok beválik, természetesen próbáljuk megtartani főállású munkaviszonyban is, hiszen az úgynevezett Z-generáció tagjainak nemcsak a megszerzése, hanem a megtartása is nehéz. Vigyázunk rájuk, mint a hímes tojásra. Az idősebbek számára biztosan furcsán hangzik, de ma már nem sokan hajlandók arra, hogy minden egyes reggel korán felkeljenek és időre bejöjjenek dolgozni.

És mégis akkor milyen eszközökkel lehet őket megtartani?

Nagyon sok dicsérettel, biztatással, megfelelő motiválással. Figyelembe kell venni, hogy nagy az önbizalmuk, és ha hibáznak, azt olykor nehezen ismerik be. De ezzel együtt nagyon fontosak nekünk, hiszen ők jelentik az utánpótlást, ők jelentik számunkra is a jövőt.

Címlapkép: IBUSZ

NEKED AJÁNLJUK
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. június 25. kedd
Vilmos
26. hét
Június 25.
Vitiligo világnapja
Június 25.
Barlangok napja
Június 25.
Tengerész világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem