Karnak Temple is considered one of the largest places to worship ever built in the world.

TOP10: Ezek lesznek 2023 slágerországai: özönleni fognak a turisták

2022. december 22. 19:04

Abban szinte minden turizmusban érdekelt szereplő egyetért, hogy a 2022-es év az utazásról szólt: mint ketrecből kiszabadult oroszlánok vetették rá magukat az emberek a repülőjegyekre, a szállodai férőhelyekre és az utazási irodák csomagjaira. Szakértők szerint ez a trend folyatódni fog 2023-ban is, hiszen más kultúrák, új helyek és emberek megismerése olyan alapvető szükségletünkké vált, amiért hajlandóak vagyunk komoly áldozatokat is hozni. Utazási szakemberek most összegyűjtötték, melyek lesznek a legnépszerűbb úti célok a világ körül 2023-ban.

2022 egy kifejezetten érdekes utazási év volt: kezdve a még folyton változó járványügyi korlátozásokkal, a járatkéséseken át a nyári teljes repülőtéri káoszig. A kihívások ellenére egyértelmű volt, hogy az emberek ismét készen álltak, hajlandóak voltak újra belevetni magukat a felfedezésbe, és bebizonyítani, hogy a "bosszúutazás" igenis egy létező kategória. A következő év pedig újabb és újabb kalandokat ígér.

Az utazási szokásaink sokat változtak az elmúlt években, de az emberek vágya, hogy a világ különböző részeit megismerjék, állandó maradt - mondta Naveen Dittakavi, a Next Vacay vezérigazgatója a HuffPostnak. Sőt, mindez csak tovább fokozódott, és ez az ami alapvetően meghatározza majd a következő év trendjeit. Ezt szem előtt tartva, szakértők megosztották velünk, a várakozások szerint mely desztinációk lesznek a legnépszerűbbek jövőre, és azt is elárulták, mi ennek az oka.

Kairó, Egyiptom

Abban szinte az összes utazási szakértő egyetért, hogy a nemzetközi úti célok közül Kairó népszerűsége növekszik a leggyorsabban. A régóta várt Nagy Egyiptomi Múzeum 2023-as megnyitásának hírére sokan felkapták a fejüket, és várhatóan rengetegen kelnek útra, hogy megnézzék a piramisoktól nagyjából 2 km-re fekvő grandiózus építményt. (Korábban sokat kellett utazni a városon keresztül a látványosságok között, a nyitás megnyitás után azonban turistáknak sokkal könnyebb lesz a kettő közötti mozgás, és a forgalmi torlódások is enyhülnek Kairóban és Gízában.) A több mint egy évtizedes építkezés után a GEM a világ legnagyobb régészeti múzeumaként rekordokat fog majd dönteni: a látogatókat tágas kiállítás, számtalan izgalmas történelmi lelet és egy lenyűgöző tér is várja majd.

Azonban Egyiptom nem csak a történelem és a fáraók szerelmeseinek, a múzeumok barátainak kínál izgalmas élményeket, de több ezer kilométer hosszú tengerpartjain luxusszállodák, búvárközpontok, élményparkok várják a nyaralókat nem csak a legmelegebb, de téli hónapokban is. És akkor a lenyűgöző nílusi hajóutakról még szót sem ejtettünk, ahogy arról sem, hogy ár-érték arányban szinte verhetetlen a Magyarországhoz közeli úti célok között.

Ciprus

"Szerintem Ciprus szigete lesz az egyik legjobb hely, ahová 2023-ban érdemes ellátogatni" - mondta Claire Summers utazási blogger. Mint megjegyezte, hogy a sziget sokkal megfizethetőbb, mint néhány más népszerű görögországi úti cél, és már idén is tömegeket vonzott.

"Limassol városa konkrétan Miami-hangulatot áraszt" - mondta Summers. "Lehet búvárkodni, lenyűgöző strandjai vannak, és rengeteg aranyos étterem, ahol finom ciprusi ételeket (görög és közel-keleti hatásokkal) és kávékat kínálnak. Ráadásul 45 percnyi autóút után máris a hegyekben vagy és helyi édes borokat kóstolhatsz.

Japán

"Biztos vagyok benne, hogy sok utazó bakancslistáján ott lesz 2023-ban Japán, és remélem sokan felfedezik az olyan kevésbé ismert régióit is, mint például a Tokiótól északra fekvő Tohoku" - mondta a lapnak La Carmina utazási szakértő.

"Az országot több mint két évig elzárták a turizmus elől, de október óta Japánba ismét korlátozások nélkül lehet utazni. Mivel oda a repülőjegyek árai most magasak, azt gondolom, hogy a látogatók most  több időt fognak az országban tölteni, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az utazásukból, és olyan turisztikailag kevésbé frekventált, de megfizethetőbb területekre merészkednek majd, mint amilyen Tohoku is.

Aki megteheti, az feltétlenül a tavaszi szünetben, a cseresznyevirágzás szezonjában látogasson el az országba, és szálljon fel a gőzvonatra, fedezzen fel olyan városokat, mint Fukushima, Sendai, Morioka, vagy Ishinomaki. Bármi is legyen az érdeklődési köröd, Japánban valószínűleg találsz majd tartalmas élményt hozzá.

Aotearoa-Új-Zéland

Azért választotta egy rangos nemzetközi szaklap Aotearoa-t az év nemzetközi úti céljának, mert ez az egyik olyan hely, amely a mostani utazási trendekbe a leginkább belesimul: nemcsak fenntartható desztináció, de aki oda érkezik, és ott költ, az elsősorban a helyi vállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatja, nem pedig a multinacionális cégeket.

Még a világjárvány előtt az ország letette a Tiaki Promise fogadalmat, ami maori nyelven azt jelenti, hogy gondoskodnak az emberekről és a helyekről. Ez nem csak az új-zélandiaknak szól, de arra kívánja ösztönözni a látogatókat, hogy alaposan gondolják át az Új-Zélandon eltöltött időt, és kerüljék el a potenciálisan túllátogatott, túlünnepelt (overtourism) helyeket, és részesítsék előnyben a kitaposott ösvénytől távolabb eső célokat. A látogatók számos hagyományos maori kulturális élménnyel is gazdagodhatnak, például egy hangi lakomát Rotoruában vagy egy túrát a Maunga Hikurangira Északi-szigeten.

Peru

Nagyon úgy tűnik, hogy Peru népszerűsége meredeken ível felfelé: ezt mutatják az elmúlt két hónap utazási trendjei, és a szakértők szerint ez a lendület kitart 2023-ban is. Kinyílt a világ újra, az emberek izgatottak, hogy újra utazhatnak, és égeti őket a vágy, hogy új kalandra induljanak, olyanokra, amelyek eltérnek a megszokott, klasszikus európai nyaralástól. Az olyan úti célok, mint Costa Rica vagy Peru nem csak csodás tájairól, nemzeti parkjairól, de lenyűgöző kultúrájáról is ismertek.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 54 087 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 54 721 forintos törlesztőt (THM 14,57%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Peru most tapasztalt egyre növekvő népszerűsége mögött nagyrészt az áll, hogy rengeteg jó utazási ajánlatuk van, kifejezetten jó áron. "A történelem, az esztétikai élvezetek és a kulináris csodák metszéspontjában fekvő Lima egy igazán kifinomult úti cél, évezredes civilizációval" - mondta Nitya Chambers, a Lonely Planet vezető szerkesztője. "Az ottani fenséges múzeumok páratlan kerámiákat mutatnak be, a galériáik pedig a kortárs művészet csodáit. Ünnepélyes vallási körmenetek idézik a 18. századot, a zsúfolt éjszakai klubok pedig trópusi ütemekre dobogtatják a szíveket. Egyetlen látogató sem hagyhatja ki a főváros kulináris kínálatát, amely egy több mint 400 éves gasztronómiai forradalom része.

Memphis, Tennessee

Bár a turisták gyakran Nashville-re korlátozzák Tennessee-i utazásaikat, Memphis városa saját, egyedi kulturális milliőt kínál, mély gyökerű zenei múlttal és páratlanul finom ételekkel. A híres barbecue mellett a látogatók kipróbálhatják a déli komfort ételeket, de számos világhíres konyha ajánlatai közül válogathatnak. Aki itt jár, ne felejtse el megnézni a Nemzeti Polgárjogi Múzeumot! A Tennessee állambeli Memphis belvárosának revitalizációjakor jelentős forrásokat mozgósítottak: menő szállodák nyílnak, és a Tom Lee Park teljeskörű felújítása is megvalósul 2023-ban.

Montenegró

"Montenegró páratlan lehetőséget kínál a változatos kultúra, a táj, a történelem és az aktív szabadidős tevékenységek megismerésére, mindezt közvetlen közelségben. A turisták Herceg Novitól, Budvától kezdve Ulcinjon át az UNESCO világörökség részét képező Kotorig számos óvárosban sétálhatnak.

Az utazási szakértők emellett kiemelik az Adriai-tenger mentén található gyönyörű strandokat, a pihentető all-inclusive tengerparti üdülőhelyeket és az olyan népszerű nemzeti parkokat, mint a Lovćen és a Skadar-tó. Montenegró csupán rövid autóútra van a népszerű horvátországi Dubrovniktól is. Horvátország 2018-as világbajnoki sikere után turizmusa jelentősen megnőtt, és a látogatók közül sokan a szomszédos Montenegróba is eljutottak. Várhatóan ugyanez fog történni 2023-ban is, hiszen Horvátország ismét nagy sikert arat a világbajnokságon. Ez, valamint a már említett adottságai tovább fogják erősíteni Montenegró népszerűségét is 2023-ban.

Törökország

Törökországot a magyaroknak nem kell bemutatni, hiszen rengeteg honfitársunk veszi célba évről évre. De érdemes a nyaralótelepeken kívül is körülnézni hiszen a török városok változatossága sokféle utazótípus számára vonzó lehet.

Isztambul mellett Antalya a másik népszerűbb úti cél, amely gyönyörű strandjairól és gazdag történelméről ismert. Kappadókia pedig az egyik legkülönlegesebb táj a világon, a hőlégballonozás iránt érdeklődők paradicsoma.

Colorful hot air balloons flying over Cappadocia,Turkey
Colorful hot air balloons flying over Cappadocia,Turkey

Oslo, Norvégia

Osloban van egy új Munch Múzeum, amely 2021-ben nyílt meg, persze ott a hatalmas új Nemzeti Múzeum, amely Európa egyik legnagyobb múzeuma, és nyugati remekművek sokaságának ad otthont.Ajánlatos még a Sommerro nevű új art deco szállodát is kipróbálni, amely a város eredeti elektromos vállalatának egykori székházában található, és lenyűgözően kurátori műgyűjteményt tartalmaz.

Ko Pha-ngan, Thaiföld

Erika de Santi, a WeRoad utazási szakértője és társalapítója a Google Travel adatait és más trendeket elemezve több ázsiai ország, köztük Thaiföld esetében is megnövekedett keresési volument észlelt.

"Az én ajánlásom? Irány a thaiföldi Ko Pha-ngan sziget" - mondta. "Nem számít, hogy az év melyik időszakában mész, az utcák mindig nyüzsögnek az emberektől, és minden sarkon új élményeket kínál a sziget. A főváros, Thong Sala nagyszerű hely, mivel ötvözi a hagyományos thaiföldi kulturális látnivalókat a csúcsminőségű bárokkal és klubokkal. És természetesen Ko Pha-ngan ad otthont a híres egész éjszakás "Full Moon Party"-nak is.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2022

Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 5. vasárnap
Ágota, Ingrid
5. hét
Február 5.
Nutella Nap
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. február 5. 16:05