A felvásárlás a Netflix számára is történelmi jelentőségű lenne, mivel korábban soha nem hajtott végre ilyen nagyságrendű akvizíciót.
Jelenleg 3 millió 679 730 fő kapta meg Magyarországon legalább az első oltást, 4 millió beoltottnál pedig új élet kezdődik: nyitnak a mozik, a színházak, állatkertek, fürdők, bár a zenés, táncos rendezvények engedélyezésére még várni kell, a szakma már gőzerővel készül rá. Nincsenek azonban könnyű helyzetben szervezők, sőt, az egész szektor megsínylette a járványt.
A pandémia miatt tavaly szinte az összes fesztivál elmaradt, idén egyelőre annyit tudunk biztosan, hogy sem a Volt Fesztivál, sem a Balton Sound nem kerül megrendezésre a nyáron. A legnagyobb hazai fesztivál, a Sziget felől egyelőre még nincs hír.
De nem csak a nyári könnyűzenei rendezvények miatt nevezik hazánkat a fesztiválok országának, rengeteg kisebb helyi művészeti, zenei, gasztronómiai élmény várta a magyarokat és külföldieket a tavasz első napsugarától az ősz legvégéig. Legalábbis 2019-ig így volt. Már a tavalyi évben is nélkülöznünk kellett a rendezvények nagy részét egészen augusztusig, de nagyobb baj, hogy a szektorban dolgozók, a szervezők és a lebonyolítók munka és bevétel nélkül maradtak. A pár hete megalakult a Magyar Turisztikai Program Alapítvány létrejöttének célja, hogy a szektort segítse.
Az Alapítvány célja összefogni a rendezvényipar szereplőit, legyen szó zenei és kulturális fesztiválokról, turisztikai rendezvényekről, konferenciákról, nemzetközi sporteseményekről, egyedi vagy akár városi programokról. Szeretnénk támogatni a rendezvények fejlődését egy olyan hálózat létrehozásával, ahol a különféle területek képviselői egyeztetnek egymással. Első lépésként pedig azon dolgozunk, hogy ismét, biztonságos módon visszatérhessenek a különféle rendezvények az életünkbe, ezekhez konkrét javaslatokat is kidolgoztunk, miként mehetne végbe a rendezvények újraindítása
– mondta el a Pénzcentrumnak Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnöke. Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben szándékozik belefolyni a fesztiválok működésébe a későbbiekben az Alapítvány, a társelnök azt válaszolta, egyáltalán nem szeretnének belefolyni a fesztiválok és rendezvények működésébe, csak a kutatásban, információ gyűjtésben szeretnék a segítségüket kérni, melyeknek köszönhetően megfelelő pályázatokat írhatnak ki a rendezvények megsegítésére, és támogathatják az információátadást. Botond Szabolcs hozzátette:
„Egy olyan, a rendezvényeket segítő ökoszisztéma létrehozásán dolgozunk, ahol a rendezvények szereplői kommunikálnak egymással, legyen szó tudásmegosztásról vagy a programok koordinálásáról, például, hogy elkerüljék a rendezvénytorlódást, hogy minden eseménynek legyen lehetősége betölteni az adott régióban kulturális, gazdasági szerepét.”
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Több szervezet is sérelmezte, hogy a Raktárkoncertek 5 milliárdos költségvetésének jelentős része a hivatalosan szerződött technikai partnerhez került megvalósítási költségként, a bekerült zenekarokhoz, előadókhoz és stábjaikhoz már csak az összeg kisebb hányada jutott el – kérdésünkre, miszerint az Alapítványnak célja-e, hogy a jövőben az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülhetőek legyenek Oszko-Jakab Natália, az Alapítvány másik társelnöke közölte:
"Az Alapítvány nem ismeri a Raktárkoncertek költség struktúráját. Célunk, hogy a lehető legtöbb forrás jusson el a szektor szereplőihez legyen szó fellépőkről, rendezvényekről, technikai szolgáltatókról vagy a háttérszakma bármely más szereplőjéről. Az Alapítvány különböző, ezt a célt szolgáló támogatási formák kidolgozásával segíti a cél elérését."
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








