Kiemelt figyelem övezi a hazai vasútvonalakat: 2009-ben 16 projekt valósult meg, amelyeket idén további fejlesztések követnek.
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) prioritásként szerepel a vasúti közlekedés és áruszállítás feltételeinek javítása. Ennek magyarázata, hogy rossz állapotban vannak a pályatestek, elöregedett a járműpark, a villamosított pályaszakaszok aránya alacsony. Mindez nyilvánvalóan rontja a vasút versenyképességét a közúti közlekedéssel szemben - írta a Világgazdaság.
A közlekedési nagyprojekteknél az engedélyezési eljárás felgyorsítását szolgálja, hogy "nemzetgazdaságilag kiemelt projekt" státust kaptak az ÚMFT Közlekedési Operatív Programjában (KÖZOP) szereplő fejlesztések. Ugyanakkor nagyprojekti voltukból - költségvetésük túllépi a közlekedésfejlesztési projekteknél megszabott 50 millió eurós határt - következik, hogy Brüsszelben is át kell esniük egy engedélyeztetési eljáráson. A vasúti fejlesztések közül ezen már szerencsésen túljutott a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítését szolgáló nagyprojekt. Ennek a 48,6 milliárd forint értékű fejlesztésnek a támogatási kérelmét a múlt év végén hagyta jóvá az Európai Bizottság.
Ugyancsak már a folyamatban lévő fejlesztések közé tartozik a Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár-Boba vasútvonal rekonstrukciójának I /1-es üteme. A csaknem 120 milliárd forintos beruházás keretében megépül a második vágány Kelenföld és Tárnok között. Emellett átépül a Kelenföld-Székesfehérvár közötti vasúti pálya, a villamos felső vezeték, és megújulnak a műtárgyak is.
Már zajlik az elővárosi vasúthálózat fejlesztését szolgáló projektek előkészítése. A budapesti agglomeráció 11 elővárosi vasútvonalát gyakorlatilag két projekt keretében korszerűsítik és bővítik. A 2,3 milliárd forintos, tisztán hazai támogatással megvalósuló beruházás a Keleti és a Nyugati pályaudvar csatlakozó vonalszakaszai elővárosi célú fejlesztését készíti elő (engedélyezési tervek, a járműtender műszaki paraméterei stb.). A KÖZOP keretében tervezett másik, 4,8 milliárd forint támogatású projekt keretében elkészülnek az engedélyezési, tender- és kiviteli tervek, valamint a teljes vonalhálózaton P+R parkolók tervei, s az összeállított támogatási kérelmek is.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








