Keressünk olcsóbbat: dráguló gépjármű-biztosítás

Pénzcentrum
2008. május 5. 16:00 2 perc

Egy nemrég készült angliai felmérés szerint négy autótulajdonosból több, mint 1 magasabb biztosítási díjat kénytelen fizetni, további terheket róva a háztartások amúgy is szűkülő költségvetésére. Érdemes körülnézni más biztosítók ajánlatai között.

A MoneyExpert.com által készített felmérés alapján tavaly a szigetországbeli autó-biztosítási díjak hozzávetőleg 6 százalékkal emelkedtek és átlagosan 682 fontba, azaz 220 ezer forintba kerültek. Szakértők 2008-ra további 10 százalékos emelkedést vetítenek előre.

A kutatás alapján a gyorsan növekvő biztosítási díjak ellenére a megkérdezettek csak 30 százaléka váltott biztosítót az elmúlt évben, 28 százalékuk egyszerűen elfogadta és továbbra is fizeti a megemelkedett díjakat.

Mivel az elmúlt hónapokban a benzin ára is emelkedett, megfejelve ezt az élelmiszerek drágulásával, a gépjármű-biztosítási díjak emelkedése már csak hab a tortán. Ezért is meglepő, hogy kevesebb, mint minden harmadik autós igyekszik könnyíteni magán azzal, hogy kedvezőbb szolgáltatási díjakat nyújtó biztosítót keressen, holott interneten keresztül már könnyűszerrel össze lehet hasonlítani a biztosítók ajánlatait.
Itthon tavaly év végén zajlott le a KGFB kampány, amikor az autótulajdonosok új díjakkal kalkulálhattak, és ha akartak biztosítót válthattak. Igen sokan meg is tették ez. Az UNIQA-nál például 85 ezret töröltek és 28 ezer új szerződést kötöttek ebben az időszakban, az AEGON Magyarország esetében pedig mindössze 25 százalékos volt az újraszerződők aránya a megkötött szerződések között.

A kampánynak elsősorban azok a biztosítók örülnek, amelyek piacszerzésre fókuszálnak, míg az ügyfeleiket megtartani igyekvők inkább ellene érvelnek. Tény, hogy a verseny élesedésével a biztosítók mind jobb ajánlatok nyújtására szorulnak, ha meg szeretnék tartani ügyfeleiket.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?