Az Állami Autópálya Kezelő zrt. nyolcéves felújítási programjának keretében folytatódik az M3-as autópálya burkolatcseréje és az M1-es autópálya Rába-hídjának rekonstrukciója.
Még június 16-án a haladó- és a leállósáv lezárásával vette kezdetét az M1-es autópálya részét képező Rába-híd bal oldalának felújítása. A jobb pályarész 2002-es rekonstrukciójához hasonlóan a beruházás célja ezúttal is a szigetelés, a dilatációs szerkezet, illetve a burkolat cseréje. A munkálatok ideje alatt egészen az augusztus 1-jén esedékes átadásig az autósok - a forgalom lehető legkisebb zavarása érdekében sávos - forgalomkorlátozásra számíthatnak, majd július utolsó harmadában, a dilatációs szerkezet cseréjének idejére egy héten keresztül a bal pálya forgalmát teljes egészében átterelik a jobb oldalra. A beruházás kivitelezője a Strabag Zrt., nettó összértéke pedig 224 millió forint.
Idén tovább folytatódik az M3-as autópálya burkolatcseréje, mely az ÁAK zrt. nyolcéves felújítási programjának idei legjelentősebb felvonása. A beruházássorán a Gyöngyös és Füzesabony közötti szakasz mintegy 46 kilométernyi burkolatfelületét újítják fel a kivitelezők. Az első ütem végrehajtására kiírt közbeszerzési pályázatot a Viadom Zrt. nyerte. A munkálatok június 19-én, a félpályás forgalomterelés kiépítésével kezdődtek meg az M3-as autópálya Budapest felé vezető bal oldalának 113-99. km-szelvénye közé eső részén. A bal pálya burkolatfelújítása a tervek szerint augusztus 1-jéig tart. Tekintettel a Forma 1-es Magyar Nagydíj ideje alatt várható jelentős forgalomnövekedésre, augusztus 1. és 9. között nem lesznek felújítási munkálatok a hazai autópálya-hálózaton. Az M3-as autópálya jobb pályájának burkolatcseréje ez okból augusztus 9-én kezdődik, és a tervek szerint egészen október 16-ig tart.
Az ÁAK zrt. kéri az autósokat, hogy az érintett szakaszon a saját maguk és a felújításon dolgozók testi épségének megóvása érdekében rendkívüli körültekintéssel és a sebességkorlátozások betartásával vezessenek.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







