Nem igazán jött be az egyik NBA-csapat volt tulajának az a jóslata, hogy az amerikaifoci-liga tönkre fog menni.
A Disney bejelentette, december 8-tól többet kell majd fizetniük a Disney+-ért azoknak, akik nem szeretnének reklámot látni a szolgáltatásban.
Szűk két hónappal ezelőtt, június 14-én Magyarországon is elérhetővé vált a Disney+. A streamingszolgáltatást az indulás óta 2490 forintos havi, vagy évi 24 900 forintos éves díjért lehet használni, ám ez a jövőben egészen biztosan emelkedni fog. A cég ugyanis a harmadik negyedéves pénzügyi jelentésének közzétételekor bejelentette, még idén emelni fog az árain.
Egyelőre csak a dollárban megadott összeget lehet ismerni. Ezek szerint az amerikai 8 dolláros havi előfizetés 11 dollárba fog kerülni, ám megmarad majd egy 8 dolláros csomag is. Aki viszont ezt választja, annak reklámokat is el kell majd viselnie. A vállalat egyébként a tulajdonában lévő másik két szolgáltatás árain is emelni fog. Ezek szerint a Huluért 7 helyett 8 dollárt kell majd fizetni havonta a reklámokat megjelenítő verzióért, míg a reklámmentes változat 13 helyett 15 dollárba kerül majd. Az ESPN Plus ára havi 7-ről 10 dollárra változik.
A Disney+ reklámmentes, drágább változata december 8-tól lesz elérhető, és szintén ezen a napon indulnak majd el a reklámok az olcsóbb előfizetői csomagban.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







