Kihúzták a Skandináv lottó 2026/30. heti nyerőszámait. Lássuk, elvitte-e valaki a 470 millió forintos főnyereményt.
Nincs szüksége több pénzre: visszautasította a hihetetlen ajánlatokat a népszerű magyar realityszereplő
Béres Anett a hot! magazinnak adott interjúban beszélt vállalkozásairól és anyagi helyzetéről. A korábbi realityszereplő szerint már elérte mindazt, amit kitűzött maga elé, ezért nem a pénz motiválja a munkájában. Elmondása szerint csak olyan együttműködéseket vállal el, amelyek valóban érdeklik, szemlézte a Blikk.
Béres Anett a hot! magazinnak adott interjút, amelyben vállalkozásairól és anyagi helyzetéről is beszélt. A korábbi ValóVilág-szereplő már fiatalon önállósodott, azóta pedig több sikeres üzletet is felépített.
Elmondása szerint immár 18 éve forgalmaz egy italmárkát, emellett egy olyan fogyasztószalont is működtet, amely kizárólag nők számára kínál különböző infrás és zsírbontó kezeléseket.
„Szerencsére van forgalom, szeretik, mert az infrás készülékek hatékonyabbak, ráadásul feszesítik a bőrt, eltüntetik a narancsbőrt. Nem sima edzések ezek: olyan, mintha egy komplex kezelést kapna az ember” – fogalmazott.
Béres influenszerként is aktív, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem a fő tevékenysége. Mint mondta, kizárólag olyan együttműködéseket vállal, amelyek valóban közel állnak hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az interjúban arról is beszélt, hogy korábban online kaszinók is keresték már ajánlatokkal, ezeket azonban visszautasította.
„Online kaszinó is keresett már meg, de igazából nincs szükségem több pénzre! Huszonkét éves korom óta dolgozom, elértem mindent, amit akartam, ráadásul teljesen egyedül” – mondta. A realityszereplő hamarosan a Farm VIP új évadában is feltűnik majd.
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







