16 °C Budapest
Egy férfi egy okostévé távirányítóját tartja a kezében. A háttérben a tévéképernyő látható a streaming szórakoztató alkalmazásokkal a video on demand számára.

Erre senki sem számított: legendás sorozat tér vissza a tévéképernyőkre, sok rajongó örülhet

2025. március 16. 20:45

Az Emmy-díjas Ted Lasso visszatér a képernyőkre: az Apple TV+ bejelentette, hogy a népszerű vígjátéksorozat negyedik évaddal folytatódik, Jason Sudeikis pedig ismét magára ölti a címszereplő edző karakterét - számolt be róla a New York Times.

A Ted Lasso rajongóinak hite nem volt hiábavaló: a szívmelengető futballkomédia újra pályára lép. Az Apple TV+ pénteken jelentette be, hogy folytatódik a sorozat, amelynek középpontjában egy népies amerikai edző áll, aki az angol Premier League fiktív csapatát, az AFC Richmondt irányítja.

Jason Sudeikis, aki Brendan Hunt, Joe Kelly és Bill Lawrence társaságában a sorozat megalkotója is egyben, nemcsak a főszerepben tér vissza, hanem executive producerként is közreműködik. A színész elmondása szerint a negyedik évadban az AFC Richmond csapata megtanulja, hogy néha előbb kell ugrani és csak aztán nézni, hova érkeznek – bárhol landoljanak is, az pont a megfelelő hely lesz számukra.

A 2020 augusztusában indult sorozat eddig három évadot élt meg, és bár az alkotók korábban azt hangoztatták, hogy nem terveznek további részeket, sosem zárták ki teljesen ennek lehetőségét. A harmadik évad fináléjában Ted visszatért Kansas-be, az új évadban azonban egy női csapat edzője lesz.

Egyelőre nem ismert a premier pontos dátuma, és az sem tisztázott, hogy a főszereplők közül ki tér vissza. Az Apple TV+ megerősítette, hogy Brett Goldstein, aki Roy Kent szerepét alakította, íróként és executive producerként biztosan részese lesz a projektnek. A Deadline augusztusi hírei szerint Hannah Waddingham (Rebecca Welton) és Jeremy Swift (Leslie Higgins) is aláírta szerződését egy esetleges folytatásra.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Ted Lasso a Covid-19 járvány kellős közepén debütált, és az Apple TV+ eddigi legnagyobb sikerévé nőtte ki magát. A sorozat 13 Emmy-díjat nyert, és milliók kedvence lett humora, valamint a barátságról és empátiáról szóló üzenetei miatt. Ahogy a pandémia idején érzelmi támaszt nyújtott a nézőknek, úgy talán most, egy hasonlóan nehéz időszakban is ugyanilyen fontos szerepet tölthet be.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 16. héten

Kihúzták az Ötöslottó 16. heti nyerőszámainak sorsolását, amit a Pénzcentrum most is élőben közvetített. Lássuk, elvitte-e valaki az 1 milliárd 268 millió forintos főnyereményt!

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 26. szombat
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33