Egy Atlanti-óceán felől érkező hidegfront jelentősen átalakítja Magyarország időjárását a hét közepétől.
Szerdán napos idő várható a keleti megyékben több, máshol kevesebb felhővel. A keleti országrészben elszórtan, az Alpokalján néhol alakulhat ki zápor, zivatar, máshol csapadék nem valószínű.
A hőmérséklet délután 25 és 31, késő este 20, 26 fok között alakul. Szerdán a délelőtti óráktól az Északi-középhegységben, az Alföld keleti, délkeleti területein, illetve az Alpokalján és a Kisalföldön kell legnagyobb valószínűséggel néhány zivatar kialakulására számítani. A cellákhoz jégeső, viharos széllökés és intenzív csapadékhullás társulhat. Ezt követően, este fokozatosan stabilizálódik a légkör, írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, a Duna vonalában és az Észak-Alföldön időnként megerősödik. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint a keleti országrészen négy, a nyugati részen nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani az elkövetkezendő órákban.
A hét többi napján is előfordulhatnak zivatarok
A nappal képződő gomolyfelhők fokozatosan összeesnek, feloszlanak, és túlnyomóan derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Éjfél után nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami kelet felé terjed, és a Nyugat-Dunántúlon reggelre meg is vastagszik. Csapadék nem valószínű. A többnyire mérsékelt északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul, de északon néhol ennél pár fokkal hűvösebb is előfordulhat.
Csütörtökön szakadozott felhősávok vonulnak át felettünk nyugat felől, a legtöbb felhő a Dunántúlon ígérkezik, főleg arrafelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is várhatók. A csúcsérték 23, 30 fok között valószínű.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Pénteken a napsütés mellett sokfelé nappali gomolyfelhő-képződés várható. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északi szél főleg a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. Zivatar környezetében is lehetnek viharos lökések. A minimum-hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között alakul, a maximum 22 és 27 fok között valószínű. Hétvégén a napsütés mellett gomolyfelhőkre is számíthatunk elszórtan záporral, zivatarral. Zivatarban viharos lökések is lehetnek.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







