7 °C Budapest
Canada, Nova Scotia, Middleton

Kifakadt G.w.M régi kedvese: anyagilag a padlón van, a rapper csak ennyi gyerektartást fizet

2022. március 22. 15:02

Több mint három hónapja futott zátonyra G.w.M, azaz Varga Márk és kedvese, Nagy Melanie kapcsolata, ám úgy tűnik, nem sikerül békésen rendezniük a viszonyukat. A párnak két közös gyermeke van, a kis Melanie és Márk, akik az édesanyjukkal élnek, ám a szülők jelek szerint a gyerektartás összegéről eltérően gondolkodnak.

A tavalyi év második felében szakított G.w.M korábbi párjával, Nagy Melanie-val. A bulvárlapok pedig azóta számtalanszor írtak kettejük konfliktusáról. A rapper elsősorban persze új párjával, Kulcsár Edinával való kapcsolatával került a lapok hasábjaira, de gyermekei anyjával való megromlott viszonya is közismert.

Bár a pár abban állapodott meg egymással, hogy nem beszélnek szakításuk részleteiről a nyilvánosságnak, Nagy Melanie kikotyogott néhány dolgot Lakatos Leventének adott interjújában, amire aztán G.w.M. replikált ugyanebben a műsorban. G.w.M. Ezután a rapper TV2-ben is megerősítette, hogy elmérgesedett kettejük között a viszony. Bár gyermekeit bármikor láthatja, hívhatja őket telefonon, exe szóba sem áll vele, sőt, ügyvéden keresztül vette fel vele a kapcsolatot, egy, a rapper által túlzónak tartott összeget követelve. 

Most a Blikk a rapper egyik zenésztársát szólaltatta meg, aki egyek mellett azt is elárulta, hogy milyen összeget fizet most G.w.M két gyermeke után. Mint kiderült, nem akkora összegről van szó, mint amennyiben először megállapodtak Nagy Melanie-val:

Bár mindketten elfogadták az összeget, úgy tudom, Márk úgy döntött, mégsem ad annyit. Szerinte egy gyermek után 50 ezer forint támogatás elég lenne, ezért összesen 100 ezer forinttal számol.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ebből elvileg még a nemrégiben hitelre vett lakás törlesztőrészleteit is fizetniük kell, így nem csoda, hogy Nagy Melanie a rádiózás mellett más munkát is keres jelenleg. Az édesanyát szintén megkereste a Blikk, de csak annyit mondott, hogy nem kíván reagálni, a dolgot a nyilvánosság kihagyásával szeretné rendezni G.w.M-mel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm