Paper heart in a hand

Ingyen mehetnek be az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok ebbe a kalandparkba: szép gesztus

MTI
2021. május 1. 11:59 2 perc

Szombat reggeltől újra fogad vendégeket a hévízi gyógytó, a zalaszabari kalandparkban pedig egy hónapon át nem kell belépőjegyet váltaniuk az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógusoknak.

Szombat reggel, az újranyitáskor már többen is sorban álltak Hévízen, a tófürdő bejáratánál, ahol Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 145 nap után nyit újra a gyógyfürdő. Mint elmondta: a fürdő újranyitása azért fontos mérföldkő, mert ezzel is hozzájárulhatnak a látogatók testi-lelki felfrissüléséhez.

A főigazgató elmondta: normál körülmények között évente mintegy egymillió belépőt váltanak a hévízi tóra és a fürdőbe, de most nem az a céljuk, hogy az elmaradt vendégeket pótolják, hiszen a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt ez nem is teljesülhet. A jogszabályban előírt óvintézkedések mellett fogadják a vendégeket, hogy ezzel is biztonságos körülményeket biztosítsanak a felüdülni, gyógyulni vágyóknak.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere úgy fogalmazott: különösen nagy öröm a város számára, hogy a turizmus alapját jelentő tó éppen Hévíz ünnepén, a várossá nyilvánítás napján nyithatott újra. A szükséges óvintézkedések mellett nemcsak a vendéglátóhelyek, hanem az üzletek, szolgáltatók is megnyithatnak, a helyi vállalkozások és a turisztikai szereplők összefogásának eredményeként sokféle kedvezménnyel is várják a Hévízre látogatókat.

Ugyancsak szombat reggel nyitott ki csaknem féléves bezártság után Zalaszabarban a Zobori Élménypark, ahol májusban minden egészségügyi dolgozót és pedagógust ingyenesen vendégül látnak - közölte az üzemeltető. A közlemény emlékeztet arra, hogy a Balaton régió legnagyobb élményparkja a járványhelyzettől függetlenül is a kezdetektől szorosan együttműködik a társadalmi felelősségvállalás jegyében Magyarország vezető egészségügyi intézményeivel, működéséhez pedig szervesen hozzátartozik az állandó egészségügyi és pedagógus szakszemélyzet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?