Richarlison nem tudott visszatérni az Evertonhoz, de most, hogy a PL-keretbe sem került be, vélhetően napokon belül elhagyja a Tottenhamet.
A 41 éves csatár a Vogue-nak adott interjújában úgy fogalmazott, valószínűleg ez az utolsó éve a futballban, és látványos örökséget szeretne maga után hagyni.
Cristiano Ronaldo minden eddiginél egyértelműbben utalt arra, hogy a jelenlegi, 2026–2027-es szezon végén visszavonulhat a labdarúgástól.
A portugál sztár Al-Nasszrral kötött szerződése 2027 júniusáig szól. Bár korábban is többször utalt a pályafutása végére, konkrét időpontot soha nem jelölt meg. Tavaly novemberben még arról beszélt, hogy egy-két évig biztosan folytatja, de megerősítette, hogy a 2026-os világbajnokság lesz az utolsó nagy tornája a válogatottal. Portugália végül a nyolcaddöntőben búcsúzott Spanyolországgal szemben a vb-n, ahol Ronaldo három gólt szerzett összesen.
Az ötszörös Aranylabda-győztes elmondta, hogy már megtervezte a futball utáni jövőjét. Úgy vélte, a sportág elhagyása nagy űrt hagyhat maga után, ezért többféle elfoglaltsággal kell majd kitöltenie az idejét. A jövőben többet szeretne utazni, szórakozni, padelt játszani, és élvezni mindazt, amit 25 év alatt, komoly áldozatok árán megkeresett.
Az interjú öt nappal azelőtt készült, hogy Ronaldo feleségül vette hosszú ideje vele élő társát, Georgina Rodríguezt a portugáliai Cascaisban. Ronaldo bejelentése szinte egybeesik nagy riválisa, Lionel Messi nyilatkozatával. Az argentin klasszis a héten szintén bizonytalannak nevezte a jövőjét édesapja, Jorge Messi halálát követően. Erről itt írtunk:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Sporting CP-nél indult karrierje során Ronaldo a Manchester United, a Real Madrid és a Juventus mezét is viselte, mielőtt 2023 januárjában az Al-Nasszrhoz szerződött. Pályafutásának legtermékenyebb időszaka a Madridban töltött kilenc év volt, amely alatt 438 mérkőzésen 450 gólt szerzett, ami a mai napig klubrekordnak számít.
címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.








