Az UEFA megerősítette, hogy a saját klubsorozataiban nem jár majd azonnali piros lap azoknak, akik szóváltás közben eltakarják a szájukat.
Anthony Joshua és Tyson Fury végre aláírta a szerződést a brit ökölvívás egyik legtöbbet emlegetett, számtalanszor elhalasztott összecsapására. A két korábbi nehézsúlyú világbajnok várhatóan novemberben lép ringbe egymás ellen, a mérkőzés közvetítési jogait pedig a Netflix szerezte meg - közölte a The Guardian.
A megállapodást Joshua promótere, Eddie Hearn jelentette be az Instagramon. Posztjában úgy fogalmazott: "Aláírva, lepecsételve! Az AJ kontra Fury meccs megvalósul! Ez a valaha volt legnagyobb üzletünk, de ami még fontosabb, mindig is ezt akartuk." Turki al-Sejk, a szaúd-arábiai bokszesemények irányítója még Hearn bejelentése előtt megerősítette a közösségi médiában a megegyezés tényét.
A mérkőzés mindkét ökölvívó karrierjének alkonyán jön létre. Joshuát a legutóbbi komoly összecsapásán, 2024 szeptemberében Daniel Dubois öt menetben kiütötte. Ezt követően közel 15 hónapos kihagyás után, tavaly decemberben tért vissza a korábbi YouTube-sztár, Jake Paul ellen. Bár ezen a meccsen győzedelmeskedett, teljesítménye messze nem volt meggyőző. Ráadásul Joshua jelenleg is egy súlyos nigériai autóbalesetből lábadozik, amelyben két közeli barátját veszítette el.
Joshua egy több mérkőzésre szóló megállapodást írt alá, amelynek első állomása a júliusi, rijádi fellépés lesz. A Fury elleni rangadó előtt Joshua július 25-én Rijádban a kevéssé ismert albán nehézsúlyú, Kristian Prenga ellen lép szorítóba, mintegy ráhangolódásként. Prenga eddigi 21 mérkőzéséből 20-at megnyert – valamennyit kiütéssel –, ám egyetlen ellenfele sem képviselt világszínvonalat. Egyetlen vereségét a teljesen ismeretlen holland Giovanni Auriemmától szenvedte el.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Fury a hónap elején már visszatért a szorítóba: a Tottenham Hotspur pontozással győzte le a szívós, de kissé nehézkes orosz Arszlanbek Mahmudovot. A mérkőzés után a ringből hívta ki a nézők között ülő Joshuát, ám a mikrofon meghibásodása miatt brit riválisának válasza nem jutott el hozzá. Joshua a félbeszakadt szócsatában így fogalmazott:
Tíz éve kergetlek. Szabd meg a feltételeidet, és amikor készen állok, kiállok veled. Én vagyok a főnök, te nekem dolgozol. Én vagyok a háziúr
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- szúrt oda elég keményen. A hivatalos sajtótájékoztatón Fury láthatóan frusztráltan nyilatkozott:
Ha nem Joshua lesz a következő ellenfelem, egyáltalán nem érdekel tovább a boksz. Felhízok 220 kilóra, és kész, befejeztem. Vagy ő következik, vagy visszavonulok. Nem érdekelnek a feltörekvő tehetségek, a ranglisták vagy a bajnoki övek. Már csakis AJ érdekel. Ez a brit ökölvívás legmeghatározóbb mérkőzése
- mondta Fury.
Komoly bajban van az Inter olasz sztárvédője: kiskorú lányt szerveztek be neki, börtönbe is kerülhet
Nyomozás indult Alessandro Bastoni, az Inter és az olasz válogatott védője ellen egy kiskorú prostituálttal folytatott "légyottja" miatt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







