Húsz perc telefonon 65 ezer, negyven perc személyesen 140 ezer forintba kerül.
A Red Bull Salzburg különleges akcióval készül a bajnoki címért vívott sorsdöntő hazai meccsére: ingyen sört kínálnak a piros-fehérben érkező szurkolóknak, az északi kanyarba szóló jegyeket pedig féláron árusítják - közölte a Yahoo Sports.
A salzburgi klub május 3-án, vasárnap 17 órakor fogadja az SK Sturm Grazot a Red Bull Arénában. A találkozó tétje rendkívül nagy. Három fordulóval a bajnokság vége előtt ugyanis a salzburgiak saját kezükben tartják a sorsukat a címvédésért folytatott harcban.
A klub közleményében megköszönte a szurkolók kitartását az idény hullámvölgyei során, és különleges akcióval jutalmazza a hűséges drukkereket. Aki piros-fehér színekben – mezben vagy sálban – érkezik a mérkőzésre, a kapunyitástól a kezdő sípszóig ingyen sört kap a stadionban felállított külön standoknál. Az akció összesen 1200 liter sörre vonatkozik, a készlet erejéig.
A klub azzal is kedveskedik a drukkereknek, hogy az északi kanyarba szóló belépőket mindössze 12 euróért kínálják. Ezzel jelképesen a szurkolók "tizenkettedik játékos" szerepére utalnak. A kezdeményezés célja, hogy minél többen buzdíthassák a csapatot ezen a kulcsfontosságú összecsapáson.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026








