Strukturálisan át kell alakítani a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, és büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni.
A mai játéknap kiemelt összecsapásain a címvédő Paris Saint-Germain a klubvilágbajnok Chelsea-t fogadja, a sérülések miatt megtizedelt Real Madrid pedig a kiváló formában lévő Manchester Cityt látja vendégül. Emellett a Bodø/Glimt a Sportinggal, a Bayer Leverkusen pedig az Arsenallal mérkőzik meg.
A PSG egy váratlan, Monaco elleni hazai bajnoki vereség után várja a BL-folytatást, a londoniak ezzel szemben győzelemmel a hátuk mögött érkeznek, miután az FA-kupában hosszabbítás után 4-2-re verték a másodosztályú Wrexham csapatát.
A két együttes jól ismeri egymást, hiszen a tavaly nyári, new york-i klubvilágbajnoki döntőben is találkoztak. Ott az angolok meglepetésre sima, 3-0-s sikert arattak. Bár a nemzetközi kupákban mindkét gárda kifejezetten jó mérleggel rendelkezik a másik nemzet csapataival szemben, a PSG számára most az akkori elveszített fináléért való visszavágás lehet a legfőbb motiváció.
A játéknap slágermeccsét a spanyol fővárosban rendezik. A Real Madrid és a Manchester City sorozatban az ötödik szezonban találkozik a legrangosabb európai kupasorozatban. Bár az elmúlt két idény egyenes kieséses szakaszában a spanyolok diadalmaskodtak, a mostani kiírás ligaszakaszában Josep Guardiola együttese 2-1-re nyerni tudott a Santiago Bernabéu Stadionban.
A jelenlegi forma alapján egyértelműen az angolok a párharc esélyesei, hiszen január közepe óta veretlenek. Ezzel szemben a madridiak botladoznak a bajnokságban. Álvaro Arbeloa vezetőedző helyzetét ráadásul súlyos hiányzók is nehezítik: sérülés miatt Kylian Mbappé, Rodrygo, Jude Bellingham és Eduardo Camavinga játékára sem számíthat a spanyol szakember.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szerdai programot a meglepetéscsapat norvég Bodø/Glimt és a portugál Sporting összecsapása, valamint a német Bayer Leverkusen és az angol bajnoki listavezető Arsenal mérkőzése teszi teljessé.
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.












