A Barcelona folytatta hibátlan szereplését, a Dortmund őrzi veretlenségét, míg a Manchester City ötödik egymást követő győzelmével magabiztosan vezet.
Megint egy keleti rangadón voltak a legtöbben a hétvégén, a kupacsapatok miatt pedig most csonka fordulót rendeztek.
Ahogy az előző fordulóban, most is egy keleti derbi nyerte a nézőszámcsúcsot - ez derült ki, amikor megvizsgáltuk és összesítettük az első osztályú bajnokság, a Fizz Liga nézőszámait a klubok hivatalos közlése alapján. Nem véletlen persze, hogy csak négy mérkőzés adatai állnak most itt: mind a Fradi, mind pedig a Győr halasztást kért a szerdai BL-, valamint a csütörtöki EKL-selejtező visszavágói miatt.
A Szpari-Diósgyőrre több mint 7 ezer néző ment ki, toronymagasan megnyerve ezzel a heti "versenyt". A második helyen az Újpest zalaegerszegi vendégjátéka fért oda kicsit több, mint négyszer helyszíni szurkolóval. A harmadik az öt gólt is hozó MTK-Paks meccs lett, míg a legkevesebb néző a Pancho Arénában volt, ahol a Puskás Akadémia végül nagy meglepetésre kikapott a Debrecentől.
KATTINTS a friss NB I-es eredményekért, tabelláért a Sportonlinera, a Pénzcentrum sportoldalára!
A Fizz Liga 5. fordulójának nézőszámai a következőek voltak:
Nyíregyháza Spartacus FC-DVTK: 7 083
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
ZTE FC-Újpest FC: 4 464
MTK Budapest-Paksi FC: 2 376
Puskás Akadémia FC-DVSC: 1 896
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






