Az OPEC+ nyolc tagországa bejelentette, hogy márciusban sem növeli a kőolajkitermelés volumenét.
Kisebb fogyasztást, így csökkenő rezsiköltségeket ígér nyertes pályázóknak a most induló támogatási rendszer. Mától lehet fűtőberendezések cseréjéért pályázni - olvasható a kormany.hu-n. Azonban a pályázatokat kezelő honlapon még nincs fenn a szükséges útmutató.
Délután negyed ötre már elérhetővé vált a pályázati útmutató az ÉMI oldalán. A pályázati űrlap ide kattintva érhető el.
Új lakossági energetikai pályázati lehetőségek indulnak idén ősszel. Az első pályázatra mától lehet jelentkezni. Az elavult kazánokat, vagy tüzelőberendezéseket új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre lehet cserélni. Egymilliárd forint jut a támogatásra, ebből egy háztartás maximum bruttó 650 ezer forintot kaphat, és csak a teljes költség 40 százalékáig állják a kiadásokat.
Hogyan lehet pályázni?
- Legyél magyarországi lakhellyel rendelkező magánszemély.
- Legyél azon ingatlan, ahol a csere megvalósul - tulajdoni lapján szereplő - tulajdonosa.
- A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül lehet benyújtani. Ez az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapja.
- Rendelkezned kell ügyfélkapus azonosítóval. Ehhez személyesen is be kell menned egy okmányirodába.
- A portálon regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől számított 30 napon át lehetséges.
- A pályázatokat benyújtani a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.
Azonban a hivatalos tájékoztatást kiegészítve az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) felhívja a figyelmet arra, hogy:
azaz technikailag még nem lehet pályázni. A pályázatok elbírálása beérkezési sorrendben történik, ezért nem lenne mindegy, mikortól lehet valóban jelentkezni. Telefonos érdeklődésünkre az ÉMI munkatársa elmondta, hogy nem tudja, mikor lesz elérhető a pályázati felület, reményei szerint még ma. Érdemes ezért folyamatosan ellenőrizni a honlapot, hátha frissül.
Ma reggel órákra leállt országszerte számos okmányiroda elektronikai rendszere. Egyes feltételezések szerint a leállásban közrejátszhatott az is, hogy túlságosan sokan rohanták meg az ügyintézőket ügyfélkapu regisztrációért - enélkül ugyanis nem lehet pályázni a támogatásokért.
A fűtéskorszerűtési pályázatot két további korszerűsítési program követi majd.
lehet a következő pályázatra jelentkezni, ez a magas fogyasztású háztartási gépek cseréjét célozza. Ennek keretösszege 627,1 millió forint. Egy harmadik pályázati lehetőség is lesz, ez
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
nyílik meg. Ebben nyílászáró cserére lehet jelentkezni, itt összesen 1,1 milliárd forint vár kiosztásra. A tervek szerint a három pályázat összesen 25 ezer háztartást ér majd el.
A háztartási gép cseréjét célzó programon kívül az összes pályázat utófinanszírozású, azaz ezekben az esetekben magunknak kell kifizetni a szükséges költségeket, és csak később, a számlák igazolásával igényelhetjük a támogatást.
A megtakarítás családonként évente 120-140 ezer forintot jelenthet, mindegyik pályázatot figyelembe véve. A tárca tapasztalatai szerint a fűtéskorszerűsítésre 1700 pályázat, míg a háztartásigép-cserére 23 ezer érkezhet be, ebből 1500-at illetve 21 ezret tudnak támogatni - mondta el a témában tartott múlt heti sajtótájékoztatón Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







