4 °C Budapest

Felújítanád a házad, lakásod? Itt a 6 pontos csekklista, ami nélkül bele se vágj!

2020. június 19. 17:01

Felújítás. Azt, aki még előtte áll, kellemes izgalom járja át a szó hallatán. Akinél pedig éppen zajlik, vagy már túl van rajta, abban rengeteg vegyes érzés fut át a másodperc töredéke alatt. Milliónyi burleszk filmbe illő sztorit olvashatunk az interneten is a téma kapcsán, amelyek a külső szemlélőt ugyan megmosolyogtatják, az érintett tulajdonosokat azonban az őrületbe kergetik.

Ha felújítást tervezünk akkor nem árt előre gondolkozni, így nem esünk kelepcébe, és az ingatlanunkra sem egy pénznyelőként gondolunk majd a munkák során, és végeztével - javasolják az újHÁZ Centrum szakértői. Ha például még a használt ingatlan megvásárlása előtt állunk, érdemes úgy is kalkulálni a költségeinket, hogy a vételáron felül még körülbelül mekkora forrásunk van akár saját erőből, akár hitelből arra, hogy a számunkra megfelelő állapotba kerüljön a lakás. A következő csekklistával a kezünkben könnyedén tervezhetjük meg és bonyolíthatjuk le a lakás, vagy házfelújítást.

1. Tervezzük meg előre a munkát és a költségeket is!

Vegyük sorra, hogy mi az, ami rövid időn belül feltétlenül felújításra vagy cserére szorul, és melyek azok a dolgok, amelyek ráérnek később is. A nyílászárók cseréje, a külső hőszigetelés és fűtésrendszer korszerűsítése mind nagy összegű beruházást kívánnak, és a jelenleg érvényes szabályokkal sem árt tisztában lennünk.

Ha például a konvektoros fűtésű, vagy hagyományos gázkazánnal rendelkező ingatlanban korszerűsíteni szeretnénk a fűtési rendszert, tudnunk kell, hogy ezt már csak kondenzációs gázkazánnal tehetjük. Ehhez szükséges a kémény átalakítása, bélelése, amely szintén jelentős költséggel jár. A víz- és villanyvezetékek cseréje szintén megfontolandó lehet, és ezek is mind szakembert igényelnek, tőlünk pedig újabb összegeket az anyagköltségre és a munkadíjra.

Első és legfontosabb, hogy tudjuk, meddig nyújtózkodhatunk, és ennek alapján számoljunk, hogy mi fér bele a büdzsénkbe.

A rendelkezésre álló anyagi kereteinken belül maradva, priorizáljuk azt, hogy mit újítunk fel most, és mi az, amit későbbre halasztunk. Képezzünk tartalékot is! Ez optimálisan a teljes felújítási költség 10-20 %-a közt legyen! Ezt az összeget különítsük el az előre nem látható problémák, hibák elhárítására, a plusz munkák nem tervezett költségeire!

2. Jól válaszd meg a finanszírozást, ha nincs elég önerőd!

A járványhelyzet előtti időszakhoz képest nagyot változott a személyi kölcsönök piaca: korábban a némileg drágább személyi hitelek rugalmasságuk miatt jelentettek alternatívát autóvásárláshoz. Gyorsan igényelhető és a szabad felhasználás miatt akár a beruházási költség 100 százalékát is megoldhattuk kölcsönből, önerő és fedezet nélkül, fix kamatozás mellett. Ez a rugalmasság most sem tűnt el, miközben a fogyasztási hitelre, tehát a gyorskölcsönökre, személyi hitelekre, hitelkártyákra és áruhitelekre is vonatkozó THM-plafon miatt - ami jelenleg 5,9 százalék az idei év végéig - kedvezően alakul a kamatozás.

A Pénzcentrum kalkulátora szerint, ha például 2,5 millió forint hiányzik a felújításhoz, akkor az év végéig akár 41 113 forintos törlesztővel, majd januártól 43 498 forintos törlesztőrészlettel számolhatunk, 72 hónapos futamidő mellett.

Ehhez nettó 250 000 forintos jövedelem hitelező banknál vezetett bankszámlára történő érkeztetésre van szükség. Fontos viszont, hogy a bankok ajánlatait alaposan vizsgáljuk meg a választás előtt. Ahogy a Pénzcentrum kalkulátorával is kiszámolhatjuk, idén legfeljebb csak néhány száz forint az eltérés a kölcsönök között, de 2021-től már nagyobb eltérések is lehetnek. Attól függően, hogy melyik bankot választjuk, több mint 12 000 Ft-tal is emelkedhet a törlesztőrészlet 2021. januártól, 2,5 millió igénylése esetén.

2. Kérjünk árajánlatokat!

A megfelelő szakemberek kiválasztása talán a legnehezebb feladatunk, hiszen mindenki olyant szeretne, aki gyorsan, jól és olcsón dolgozik. A legjobb, ha a szakemberek személyesen felmérik az ingatlant, mi pedig elmondjuk, hogy mit szeretnénk változtatni. Ha több szakma képviselőjét is érintik a munkálatok, (pl. villanyszerelő, vízvezeték szerelő, burkoló, festő) kérjük ki a tanácsukat, és fogadjuk is meg, hogy milyen sorrendben célszerű az egyes munkafázisokat kivitelezni.

Mindig tisztázzuk, hogy mi az a költséghatár, amiben gondolkozunk, és maximum meddig tudunk elmenni.

Például az adott munkára összesen 400 ezer forintot szántunk, de 600 ezernél semmiképp sem tudunk többet költeni rá. Egy ilyen iránymutatással egy gyakorlott kivitelező szakember már tudni fogja, hogy mi az, ami belefér a keretbe. Adhatunk olyan támpontot is, hogy mi az, ami számunkra lényeges lesz a használat során. Például nem gond, ha egy alacsonyabb árfekvésű csempe lesz a falon, de a zuhanykabin vagy a csaptelepek prémium minőségűek legyenek.

3. Amikor már dübörög a munka

Ahhoz, hogy gördülékenyen és a lehető legrövidebb idő alatt valósuljon meg a felújítás, nagyon precízen össze kell állítanunk a munkálatok ütemezését. Ha nem összeszokottan együtt dolgozó csapatokkal szerződtünk, akkor ránk hárul a feladat, hogy a kapcsolatot tartsuk az egyes területek felelőseivel. Ez sok esetben egész embert kívánó feladat, ráadásul gyakorlatlan munkaszervezőként jelentéktelennek gondolhatunk olyan külső körülményeket, amelyek kedvezőtlenül befolyásolhatják, vagy hátráltathatják a munkát. Például, ha frissen burkolták a teraszt, a festők nem tudják ott tárolni az eszközeiket.

4. Kérhetünk segítséget!

Ha a mindennapi munkánk mellett nem fér bele az időnkbe, hogy egy nagyobb, akár több hónapig is eltartó felújítást teljes egészében levezényeljünk, az egyik legcélszerűbb megoldás, ha generálkivitelezővel állapodunk meg. Ha nagyobb munkálatok várnak ránk, mindenképp érdemes árajánlatot kérni ilyen cégektől, vállalkozóktól is, mert sok esetben összességében kedvezőbb áron tudják megvalósítani az elképzeléseinket, mintha mi magunk vezényelnénk le mindent, és még garanciát is vállalnak a teljes kivitelezésre. Ha ragaszkodunk a magunk által kiválasztott csapatokhoz, építőiparra specializálódott virtuális asszisztens szolgáltatást is igénybe vehetünk a munkafázisok koordinálásához, levezényléséhez, aki helyettünk tartja a kapcsolatot a kőművessel, burkolóval, vízvezetékszerelővel, és gondoskodik róla, hogy gördülékenyen történjen minden.

5. Gondolkodjunk előre!

Bizonyos időközönként szükséges egy kis felújítás, hiszen az ingatlanok is elavulnak, öregszenek, a folyamatosan fejlődő technológiák egyre újabb és korszerűbb megoldásokat kínálnak számunkra, hogy minél inkább komfortos körülmények közt élhessünk. Tervezzünk előre ebben is! Ha elkészültünk a jelenlegi projekttel, már kezdhetünk is takarékoskodni a következőre, hogy néhány év múlva ne legyen gond egy festés, vagy burkolatcsere.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem