2019. november 22. péntek Cecília

Ezért is 100 ezres bírságot kaphatnak az ingatlantulajok: kötelező betartani


Indulhat az őszi selejtezés, renoválás, ám sokan nem tudják, hogyan is kell kezelni az így keletkezett hulladékot. Rengetegen illegális útra tévednek: az erdőbe, mezőre hordják ki a sittet és a lomokat, ám ezért akár 100 ezer forintos bírság is járhat. Ráadásul nemsokára már bűncselekménynek is számíthat az illegális szemétlerakás. Ugyanakkor sok esetben az sem olcsó, ha az ember szakemberre bízza a hulladékok elszállítását.

Megállíthatatlanul és végérvényesen beköszöntött az ősz, itt az ideje a szezonális munkálatoknak, és a nyári pihenés után a rendrakásnak, kertrendezésnek. Sokan a kisebb felújításokat, is ekkora időzítik, ám arra kevesen gondolnak, hogy súlyos büntetés, vagy szabálysértési eljárás is lehet a dolog vége.

Hiszen a felújítások alatt általában hulladék is keletkezik, ahogyan a garázsban, fészerben is akadhat rengeteg kidobnivaló dolog. Az pedig országos probléma, hogy sokan nem várják ki a következő lomtalanítást, vagy nem akarják elvitetni a sittet, ehelyett inkább egy közeli erdőn, mezőn rakják le a szemetüket. Mondanunk sem kell, hogy ez teljesen és totálisan illegális.

A 218/1999 (XII.28.) kormányrendelet értelmében ugyanis szabálysértést követ el és százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az a személy, aki települési szilárd vagy folyékony hulladékot a közterületen vagy nem az arra kijelölt helyen engedély nélkül lerak, elhelyez.

A jövőben vélhetően tovább szigorodnak a szabályok, legalábis erre utalt még tavasszal Palkovics László miniszter is: mint mondta, egy készülő tervezet szerint már nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek számítana az illegális hulladéklerakás. Emellett az Emmi és az ITM további elriasztó szabályozásokon is dolgozik, így nem kizárt, hogy a százezres maximális büntetési tételen is idővel emelni fognak. Az Agrárminisztérium pedig kezdeményezte, hogy a kerületvezető erdészek hatósági jogkört kapjanak, ugyanis ezáltal 1108 erdész tudna a rajtakapott illegálisan szemetelők ellen hatóságilag fellépni.

Arról egyébként nincs pontos adat, hogy hány illegális szemétlerakó van az országban, de szinte minden elhagyatottabb útszakaszon, erdőszélen találni szeméthegyeket. Az illegális szemetelőket egyelőre csak tettenéréskor tudják megbüntetni, enélkül szinte lehetetlen bizonyítani, hogy ki is rakta le illegálisan a sittet, szemetet.

Akkor mit csináljak?

Ha nem akarsz komoly bírságot kockáztatni, akkor érdemes áldozni némi pénzt a lomok, vagy éppen az építési hulladék elszállítására. Érdemes megvárni az éves lomtalanítást, hiszen ezért külön nem kell fizetni, benne van a szemétdíjban. Budapesten az FKF intézi a lomtalanítást, minden kerületben máskor viszik el a lomokat. És nem is muszáj a saját kerületedbe menni, mert bár a vonatkozó rendelet tiltja, de a gyakorlatban máshová is át lehet vinni a szemetet, ha épp ott van lomtalanítás - ugyanis nemigen ellenőrzi senki, hogy ki teszi le a szemetét lomtalanításkor.

A Zöld Híd által kezelt településeken 2019-től házhoz megy a hulladékgyűjtés. A lakosságnak lehetősége van évente egy alkalommal maximum 2 köbméterig igénybe venni a szolgáltatást. Előre leegyeztetett napokon végzik ezt el a szerződött, hátralékkal nem rendelkező ügyfeleknél. A különbség annyi, hogy ebben az esetben az lakosok az ingatlanon belül kötelesek tárolni a hulladékot az átvevők megérkezéséig.

Szakemberrel elszállíttatni nem olcsó mulatság: mennyiségtől függően a cégek akár 50-70 ezer forintot is elkérhetnek egy teherautónyi lom elszállításáért.

Az autó nem levegővel megy ki a helyszínre, és az alkalmazottaink sem szívességből rakodnak. Emellett a lerakó sem ingyen veszi át a szemetet, köbmétere 3500-4000 forintba kerül. Tehát a díj egy jelentős része nem is a mi fizetésünk, benzinünk, hanem a lomtelep. Gondoljunk csak bele, mennyibe kerül mondjuk 10 köbméternyi hulladékot lerakni - átlagosan ennyit szoktunk elvinni egy-egy ügyféltől

- mondta egy vállalkozó a Pénzcentrumnak. Azt is megtudtuk, hogy nagyon könnyen összejöhet jópár köbméternyi lom: egy nagyobb ülőgarnitúra például simán van 4-5 köbméter, ha nincs darabokra szedve.

Tehát érdemes szétszedni a kidobandó bútorokat amennyire csak lehet: nekünk is könnyebb felpakolni (így kevesebb lehet az óradíj is), és több cuccot fel lehet pakolni az autóra

- vetette fel a cégvezető.

Az FKF-től külön is rendelhetsz lomtalanítást, ám ezért fizetni kell, nem is keveset: a cég tájékoztatása szerint egy köbméter lomot 7 366 forintért szállítanak el, mindezt persze úgy, hogy azokat a tulajnak kell elmozgatnia arra a helyre, ahonnan az FKF már elszállítja azt. Arra tehát

nincs lehetőség, hogy az FKF alkalmazottjai adott esetben kipakolják a lakás tartozékait

- tudtuk meg a cég ügyfélszolgálatától. Ez egy 1,5-2 két szobás, átlagosan berendezett lakás esetében, ha nagyjából 30 köbméterre számoljuk a lomot

220 980 forintba kerülne a tulajdonosnak.

Mindez persze úgy, hogy saját magának visz le minden berendezést. A költségek sokkoló mértékéből könnyen kikövetkeztethető, hogy ez a fajta megrendelt lomtalanítás csupán egy-két bútor/relatíve kisebb mennyiségű lom elszállításánál érheti meg, egy komplett lakásnál vagy háznál semmiképp. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az FKF a megrendelés előtt vállalja, hogy díjmentesen szakembert küld a helyszínre, aki felméri, mennyibe kerülne a tervezett lomtalanítás. Ez a felmérés semmilyen kötelezettséget nem ró a megrendelőre. Ilyen előbecslést egyébként a legtöbb magáncég is csinál, szintén ingyen.

Ha nem akarsz ennyit fizetni, és van erre alkalmas kályhád, kazánod, akkor akár el is tüzelheted az éghető (fából készült) dolgokat télen. Megoldás lehet még, hogy a régi bútorokat ingyen elvihetőként felrakod a Facebookra, vagy egyéb hirdetési oldalakra. Ha másnak nem, valaki maximum elviszi tüzelőnek.

Vár a hulladékudvar

Ha nem tudod, vagy nem akarod kivárni a lomtalanítási időpontot, mert sürgősen meg kell szabadulni a feleslegtől, akkor érdemes felkeresni a hulladékudvar ok valamelyikét. Országszerte több mint 50 ilyen üzemel, Budapesten 17 darab van. Ezek "szakképzett személyzet által működtetett, zárt hulladékátvevő helyek, ahol a háztartásokban, illetve gazdasági társaságoknál keletkező, anyagfajtánként elkülönítetten gyűjtött veszélyes, speciális kezelést igénylő, valamint csomagolási hulladékok átvételét végzik."

Fővárosi lakosoknak a szolgáltatás bizonyos limitig ingyenes, feltéve, ha lakcímkártyával igazolni tudja, hogy helyi lakos, illetve csekkel, átutalási bizonylattal, közös képviselőtől származó igazolással azt, hogy rendszeresen fizeti a szemétdíjat.

Fontos, hogy a hulladékudvarok csak hulladékfajtánként különválogatott, nem szennyezett hulladékokat vesznek át!

A szelektíven kívül az ilyenekbe hungarocellt is vihetsz, emellett veszélyesnek minősülő hulladékot, elektronikai szemetet is kezelnek, és pár helyen zöldhulladékot is átvesznek bizonyos mennyiségben - itt egy összesítő táblázat! Az FKF-nél ingyenesen leadható kvótákat pedig itt találod.

Sittet se visznek olcsón

Akinek nincs lehetősége elszállítani feleslegét a kijelölt helyekre, és nem tudja kivárni az éves lomtalanítás, az kénytelen megfizetni a konténer árát, amibe elszállítják és megsemmisítik a feleslegét. Ha erre szakosodott vállalkozót bízunk meg ezzel, akkor időponttól és kerülettől, illetve konténermérettől függően 26 és 46 ezer forint között van az elszállítás.

Amennyiben csak kisebb mennyiségű építési hulladékról van szó például, akkor nem érdemes nagy konténert hozatni: egy köbméternyi sittet például 10-15 ezer forintért visznek el a vállalkozók, de sokan már zsákonként is vállalják az elszállítást, 4-500 forintért viszik darabját.

Fontos, hogy meg se próbáld a kommunális hulladékba keverni az építési törmeléket. Ez egyfelől tilos, és lehet nem viszik el a szemetet a kukások, ha meglátják. Másrészt pedig a környezetet is károsítod vele, hiszen az ilyen jellegű hulladékot másképpen kell kezelni, mint a "szokásos" szemetet.

Sózd rá a boltokra!

Rengetegen nem tudják azt sem, hogy az elektronikai hulladékot nem csak a kukába lehet kidobni. Aggasztóan kevesen vannak tisztában azzal, hogy az értékesítők 2004 óta kötelesek ingyen visszavenni a vásárlóktól az új készülékkel azonos használati célú, régi berendezéseket. Például a Media Markt 32 üzletében biztosít erre lehetőséget, de az új termékek házhoz szállításakor is elviszik a használt készülékeket. Az üzletlánc emellett évente körülbelül 1000 tonna e-hulladék feldolgozásáról is gondoskodik - olvasható a közleményben.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,77 százalékos THM-el, és havi 58 610 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 53 724 forintos törlesztőt ígér a 2,68 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,74 százalékos THM is alacsony, 53 952 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H, a CIB Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Indul az őrület a boltokban: nullás hitelekkel támadnak, nagyot bukhatsz az akciókkal
Így válaszd ki a legjobb pénzügyi eszközt a karácsonyi bevásárláshoz.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS