A legtöbben így pakoljak tele a hűtőt: ne csináld, veszélyes lehet!

2020. szeptember 7. 16:51

Sokan tudtukon kívül komoly veszélynek teszik ki önmagunkat és családtagjaikat, méghozzá egyszerű figyelmetlenség miatt: nagyon nem mindegy ugyanis, hogy hol és milyen körülmények között tároljuk az élelmiszereket, alapanyagokat. Az ételmérgezés sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk, pedig egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne a baj.

Egy átlagos háztartásban az alapanyagok egy jelentős részét egészen biztosan rossz helyen tartjuk - ezt elégelte meg a brit luxuscikk-kereskedő, Virginia Hayward, aki hosszas tanulmányában ecseteli több mint 30 különböző élelmiszernek, alapanyagnak a helyes tárolási módját - számol be a DailyMail. Megírása előtt, számos táplálkozási-, egészségügyi szakemberrel és élelmiszer-biztonsági szakértővel beszélt, akik megerősítették, hogy a helytelen tárolási módszerek nemcsak az étel kellemetlen ízét okozhatják, hanem súlyos egészségügyi problémákat is, mint például az ételmérgezés, vagy éppen a Hepatitis A.

Dr. Harriet Holme, táplálkozási szakember, a Healthy Eating alapítójának elmondása szerint: "Az ételmérgezés leggyakrabban a következő mikroorganizmusok okozzák: Clostridium botulinum, Escherichia coli, Campylobacter, Szalmonella; Staphylococcus aureus; Vibrio Spp .; Norovírus; Listeria; és Hepatitis A.

A szakember szerint különösen érzékeny ételek közé tartozik a nyers tojás, a nyers kagyló, a pasztörizálatlan tej, a nyers hús, a baromfi, a lágy sajtok, a főtthús, valamint az előre csomagolt szendvicsek.Ezzel szemben alacsony kockázatú ételek azok, melyek hosszabb eltarthatósági idővel rendelkeznek, és ha helytelenül tárolják őket, esetleg szavatossági időn túl, akkor sem okoznak nagyobb bajt a fogyasztók számára. Ezek az ételek tehát stabilabbak, ilyen például a kenyér, a keksz, a gabonafélék és a chips.

Persze az is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a csomagoláson található "Fogyasztható" és "Minőségét megőrzi" kifejezések között, hiszen a kettő nem ugyanaz. Míg előző szigorúan azt a dátumot jelöli, ami előtt még el szabad fogyasztani a terméket, és a fogyasztó biztonságát szolgálja, addig az utóbbi csupán a termék minőségére vállalt garancia utolsó napja. Az alábbi táblázatban összeszedtük a különféle alapanyagok helyes tárolási módját:

A tojást érdemes a hűtőben tárolni, nagyjából három hétig áll el biztonságosan. Amennyiben lehetséges, ne a hűtő ajtajába tegyük, hiszen állandó nyitogatás miatt ott nem egyenletes a hőmérséklet. A sajtnak szintén a hűtőben a helye, az hogy meddig áll el, nagyban függ az összetevőktől: a lágy sajt 2 hétig, a közepesen lágy 2-3 hétig, míg a kemény sajtok 2-4 hónapig is elállnak biztonságosan. A vaj szavatossági ideje 3-5 hónap a hidegen, a tejé 5-7 na, de ha felbontás után 2-3 nap eltelik, már ne fogyasszuk el inkább. A kenyeret, ha hűvös, százaz helyen tároljuk, 7 napig is eláll, ám ez nagyban függ az összetevőktől. A csomagolt kenyerek például tartósítószert is tartalmazhatnak így azokat tovább is fogyaszthatjuk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem