Gipszkarton-szerelő egy építkezésen. Ásványgyapotot helyez el a falon. Fehér és szürke munkaruhát, kék kockás inget, sárga védősisakot és fényvisszaverő mellényt visel. Védőszemüveget hord, és szakálla van.

Súlyos döntés előtt állnak a magyar építkezők: nagyon ráfázhat, aki nem várja meg ezt a bejelentést

2026. augusztus 4. 20:02

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2026 első hat hónapjában 6278 új lakás épült Magyarországon, ami 22 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az építési engedélyek száma ennél is nagyobb mértékben, 29 százalékkal emelkedett.

A Mapei ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a javulás alacsony bázisról indult, és a növekedés területileg is egyenetlen.

„A lakásépítési adatok kedvezők, de a növekedés alacsony bázisról indult, területileg pedig nem egyenletes. Az országos számok mögött jelentős különbségek húzódnak meg” – idézi a közlemény Stamler Szabolcsot, a Mapei Kft. kereskedelmi vezetőjét.

Budapesten különösen koncentrált volt a lakásépítés. Az első félévben átadott új lakások 83 százaléka mindössze négy kerületben épült meg.

A vidéki adatok is vegyes képet mutatnak. Több régióban nőtt az átadott lakások száma, ugyanakkor Észak-Magyarországon 34 százalékos, a Nyugat-Dunántúlon pedig 14 százalékos visszaesést mért a KSH. A Mapei szerint az építési engedélyek számának emelkedése kedvező előjel, ugyanakkor ez még nem jelent garanciát arra, hogy a beruházások valóban meg is valósulnak.

A vállalat úgy látja, hogy a piaci és geopolitikai bizonytalanságok visszafoghatják a fejlesztői döntéseket. Emiatt a következő hónapokban a további növekedés mellett a stagnálás vagy akár kisebb visszaesés sem zárható ki.

A kockázatok között szerepelnek az esetlegesen emelkedő energiaárak és olajárak is, amelyek növelhetik a gyártási, szállítási és kivitelezési költségeket. A Mapei piaci tapasztalatai szerint sok lakásvásárló és beruházó egyelőre kivár. Többen az új kormány otthonteremtési és energiahatékonysági támogatásairól szóló döntéseket várják, mielőtt beruházásba kezdenének.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az uniós pénzek segíthetnek

A vállalat szerint a bizonytalanságot részben enyhítheti az uniós források tényleges beérkezése. Ezek elsősorban az állami és önkormányzati beruházásokat, az infrastruktúra-fejlesztéseket és az energetikai korszerűsítéseket támogathatják, ami javíthatja az építőipari cégek megrendelésállományát.

A Mapei ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy ez önmagában nem lesz elég a lakásépítések tartós élénküléséhez. Ehhez megfelelő vásárlóerőre, elérhető finanszírozásra és kiszámítható beruházási költségekre is szükség lesz.

„Az első félévi eredmények azt mutatják, hogy a lakásépítési piac képes volt elmozdulni a mélypontról. Bár a kilábalás még törékeny, ha stabilabbá válik a finanszírozási és geopolitikai környezet, az élénkülés tartósabbá válhat” – fogalmazott Stamler Szabolcs.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 19:29