A Pénzcentrum 2026. június 8.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A héten - a maival együtt - az ország jelentős részén a márciusi havi átlagos mennyiségű, vagy azt kissé meghaladó csapadékra lehet számítani - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Tájékoztatásuk szerint már kedden is csapadékzóna borítja be az ország keleti felét, de a hét további részében is mozgalmas, esős időjárásra kell készülni.
Hozzátették: alapvetően továbbra is déli, délnyugati áramlással érkezik változó nedvességtartalmú levegő a Kárpát-medence fölé, a keddit követően elsősorban csütörtökön a nap első felében, majd pénteken és szombaton reggel, délelőtt várható nagyobb mennyiséget adó csapadékzónák érkezése, de a köztes időszakok sem lesznek teljesen csapadékmentesek.
Az előrejelzés szerint szerdától további jellemzően 15-35 milliméter csapadék érkezhet a hét legvégéig, de kisebb körzetekben 40 milliméternél is több eshet. Közölték azt is, péntekig még kitart az enyhe idő, de a hétvégére már visszaeshet a hőmérséklet, hétfőtől pedig északias áramlással már száraz és hűvös légtömegek érkezhetnek Magyarország fölé.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







