Nőtt a fogyasztás és az ipar teljesítménye, miközben a mezőgazdaság és a beruházások komoly visszaesést mutattak.
Az kormány további korlátozásokat vezetne be az önkormányzati jogkörökkel kapcsolagban, amelynek következtében több település működése is veszélybe kerülhet - írja a Népszava.
A tervek szerint 2025-től az iparűzési adóbevétel növekményét az állam elvonja és újraosztja a járások fejlesztésére. Ezt a lépést azzal indokolták, hogy a Versenyképes Járások Program keretében minden járás garantált forráshoz jusson, azonban az önkormányzatok számára ez jelentős bevételkiesést jelent. A települések így a működési költségeik fedezésére kevesebb forráshoz jutnak majd, ami több helyen komoly pénzügyi problémákat okozhat.
A döntés különösen sújtja azokat a városokat, ahol az iparűzési adó képezi a legnagyobb bevételi forrást. Az érdi polgármester szerint az új szabályozás miatt akár több száz millió forinttal kevesebb pénz áll majd rendelkezésükre a működéshez, ami veszélyezteti a fejlesztések mellett az alapvető közszolgáltatások fenntartását is. Ezzel szemben a kisebb, ipari létesítmények nélküli települések hasznot húzhatnak a központi elosztásból, de összességében a települések autonómiája jelentősen csorbulhat.
Az új rendszer bevezetése azonban számos kérdést felvet. Sok polgármester szerint az elvonás veszélyezteti a beruházások támogatását is, mivel az önkormányzatoknak nem lesz érdeke új ipari létesítmények létrehozása. Az intézkedés kapcsán az is bizonytalan, hogyan pótolják majd a kieső bevételeket, és milyen feltételek alapján osztják újra a forrásokat a járások között.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







