A tetőtér beépítése praktikus módja az élettér növelésének, azonban komoly kockázatokat rejt, ha nem tartják be szigorúan a technológiai előírásokat.
Kedd reggel, délelőtt a délnyugati, illetve északkeleti területeken a záporokat kísérheti egy-egy dörgés, villámlás is. Napközben jobbára már csak a keleti, északkeleti országrészben fordulhat elő zivatar. Utóbbi területen néhány intenzívebb cella is kialakulhat felhőszakadással (25-35 mm csapadék rövid idő alatt), jégesővel (1-2 cm átmérő) és viharos (~60-70 km/h) széllökéssel - írja a HungaroMet. Késő estére várhatóan mindenütt megnyugszik a légkör.
Zivatar alakulhat ki 13 vármegyében a mai előrejelzés szerint. A Dunántúlon Zala, Somogy, Baranya és Tolna érintett, valamint Bács-Kiskun vármegye és az egész Tiszántúl. "Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!" Felhőszakadás miatt pedig 3 megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg területén adtak ki riasztást: itt intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Kedden, a nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délen többfelé, másutt elszórtan valószínű eső, zápor. Ahogy a felhősáv vonul kelet felé, fokozatosan szakadozik, a legtöbb helyen kisüt a nap, de északnyugaton helyenként tartósan felhős marad az ég. A napos tájakon erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amiből délután az ország keleti felén, nagyobb számban északkeleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet délután általában 22 és 28 fok között, a Nyugat-Dunántúlon 20 fok körül alakul. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő.

Kedden este átmenetileg csökken, majd éjfél után nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Késő estig északkeleten előfordulhat záporos csapadék, majd hajnaltól délnyugaton és a Duna-Tisza köze déli részén újra elered az eső. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között valószínű.
Szerdán erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható. Szórványosan, az Alföldön többfelé valószínű zápor és beágyazott zivatarok, emellett délkeleten esőre is számítani kell. Az északi, északkelet csak a Nyugat-Dunántúlon és zivatarok körül erősödhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Csütörtökön ugyancsak erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható. Szórványosan kell záporokra, zivatarokra számítani, északnyugaton kisebb a csapadék esélye. Az északnyugati szél csak az Észak-Dunántúlon és zivatarok körül erősödhet meg. Hajnalban 8 és 15, délután 20 és 27 fok közötti hőmérsékleti értékekre számíthatunk.
Pénteken napos idő várható a korábbi napokhoz képest érdemben kevesebb gomolyfelhővel. Általában nem lesz csapadék, csak néhány zápor fordulhat elő. Az északi szél a Tiszántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szombaton a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. Hajnalra 8 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 25, 29 fok várható.
Vasárnap a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett szintén sok napsütés várható a HungaroMet szerint. Csak a Nyugat-Dunántúlon lehet helyenként zápor, zivatar. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







