A Pénzcentrum CashTag stábja egy óbudai lakásközösséget látogatott meg, ahol a szobák havi 110–180 ezer forintba kerülnek.
Végre elkezdett élénkülni az ingatlanpiac 2023. végére, miután újra elkezdtek visszatérni a turisták. Azonban így se lehet diadalmenetről beszámolni.
Ahogy közeledik az év vége, indulnak az év végi számvetések, összegzések is. Ez az év ismét nagyon különleges volt, tele érdekes és változatos fordulatokkal. A gazdasági válság hatásai ötvöződtek a lassan élénkülő, visszatérő turizmussal, és ez természetesen más területek mellett a budapesti, belvárosi ingatlanpiacon is kifejtette hatását. Fenti tényezők következtében nem számolnak be a szakértők egyértelmű diadalmenetről, annak ellenére, hogy némi fellendülést tapasztalhattak a tranzakciók számában.
„Az idei év eleje egyenes folytatása volt a 2022-es év zárásának” – kezdi az elemzést Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője, a belvárosi ingatlanok specialistája.
Az árak stagnáltak, továbbra sem lehetett a korábbi árakhoz hasonló értékesítéseket eszközölni a belvárosi ingatlanpiacon. És míg az első három hónap még el-eldöcögött, még talán némi növekedést is tapasztaltunk, április közepétől közel három hónapig mélypontot éltünk meg, nagyon kevés adásvétel történt ebben az időszakban, közel 30 %-kal kevesebb tranzakció volt, ami komoly kihívást jelentett a piaci szereplők számára. Ez a három hónap azért alapjaiban határozta meg az egész év mérlegét
– tette hozzá.
Nyár közepén kezdődött némi fellendülés, minden piaci szegmensben javuló tendencia mutatkozott. A belvárosi ingatlanok iránti kereslet növekedése és a tranzakciók számának emelkedése pozitív irányba terelte a piacot. A visszaesés után a szereplők újra megtalálták bizalmukat, és az ingatlanpiac dinamikusabbá vált.
Az őszi időszakban pedig egyértelműen jellemző volt, hogy a belvárosi ingatlanpiacon ismét felbukkantak a külföldi érdeklődők, mintegy 40 %-kal többen, mint az előző időszakokban: a vietnami és a kínai vevőcsoportok mellett orosz és amerikai vevők is. A Central Home adatbázisa szerint ebben az időszakban mintegy 5 %-os átlagos ingatlanérték növekedés mérhető. Ez azonban hiába hangzik pozitív értékként, az infláció mértéke mellett sajnos reál csökkenést jelent.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Most, hogy az év utolsó szakaszába léptünk, némiképp déja vu érzésünk van. Hasonló jelenséget tapasztalunk, mint a tavalyi év végefelé, erősödik az aktivitás a keresleti és a kínálati oldalon is, mintha sokan már egy új döntés kíséretében szeretnének átlépni a következő évbe. Az aktivitás mind a keresleti, mind a kínálati oldalon megnőtt, és a tranzakciók száma is fellendült, így az év végi időszakban a belvárosi ingatlanpiac felélénkült
– folytatja Ben-Ezra Orran.
Az adásvételek volumene évek óta hullámzó, az előző évhez képest közel 10 %-os visszaesés volt tapasztalható az eladások terén. Ezzel szemben viszont a kiadási piac egész évben erős volt, mind a hosszútávú bérbeadások, mind pedig az AirBnB jól teljesített. A szakértő szerint viszont, ami az igazi kihívást jelenti a belvárosi ingatlanokkal foglalkozó szakemberek számára, az az, hogy rugalmas megoldásokat tudjanak kínálni az ügyfeleik számára, hogy a magas belvárosi ingatlanárak és a hitelkamatok ellenére érdekeltté tudjanak válni a vásárlási folyamatban.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
Kikerülhet a mélypontról a magyar építőipar: elképesztő összeget hozhat az új otthonteremtési hullám
Jelentős megrendelésállományt hozhat a magyar építőiparnak a Wekerle átfogó otthonteremtési, otthonfelújítási, bérlakás- és kollégiumépítési programja.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







