Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
A gatyánk is rámehet egy jobb lagzi megszervezésére, és ez akkor is jelentős kiadást hozhat, ha "csak" vendégek vagyunk.
Öt-hat millió forint alatt már nem jön ki egy Pest megyei vagy balatoni helyszínen tartott lagzi megszervezése, ráadásul elmúlt már az az idő, amikor az örömszülők finanszírozták ezt - mondta egy esküvőszervező a Blikknek. Kitért arra is: a párok nagy része az esküvőre már saját keresettel rendelkezik, az esetek döntő hányadában már ki is repültek a szülői házból. A esküvőszervezőn keresztül házasuló párok jó része tehát maga spórolja össze a nagy nap költségeit. A szülők persze néha átvállalnak valamilyen költséget, adott esetben a tortát, dekorációt.
Rózsa Diána azt is elmondta, hogy nem csak az lehet komoly anyagi teher egyeseknek, ha ők maguk szervezik az esküvőt: a menyasszonytánckor a vendégeknek is a zsebükbe kell nyúlniuk, egyre mélyebben.
A szűk család mindig nagyobb összeggel járul hozzá a lagzihoz, míg a távolabbi családtagok, barátok nyilván kevesebbet tesznek a borítékba. Ezzel a pár is tisztában van. Azt, hogy mennyit tegyünk bele, rengeteg minden befolyásolja. Például, hogy szükséges-e szállást foglalni a vendégeknek, avagy a szerelmesek átvállalják, de az sem mindegy, milyen anyagi helyzetben vannak a násznép tagjai
- mondta az esküvőszervező, aki hozzátette: két fő esetén legalább 50 ezer forintot illik "betenni a kalapba".
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







