Scenic aerial view of Budapest city skyline at sunset seen from the top of St. Stephens Basilica, Budapest, capital city of Hungary.

Egy lakás, ami 7 éve 10 millió volt, most 25 millió lenne Magyarországon: jöhet még bármilyen árcsökkenés?

2022. november 3. 12:29

2015 óta két és félszeresére emelkedett a magyar lakáspiaci árindex, azonban idén tavasszal Magyarország elvesztette a leggyorsabban dráguló uniós ország pozícióját. Bár az Eurostat legfrissebb lakáspiaci árindexe még áremelkedést jelez a második negyedévre, a forgalmi statisztikák a növekedés lassulását és ezzel piaci fordulatot jeleznek előre.

Töretlen növekedést mutatnak az Európai Unió legfrissebb, 2022. második negyedévének eredményeit összesítő lakáspiaci adatai. Az eladási árak átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A magyarországi drágulás üteme ennek több, mint kétszerese volt, nálunk az árak egy éves távon 22,8 százalékkal nőttek.

Nyárra a hazai lakáspiac egy sajátos rekordot is felállított: az összevont lakáspiaci árindex, amely a 2015-ös állapotokhoz viszonyít, elérte a 250,9 százalékot. (Azaz ugyanaz a lakás nálunk ma két és félszer annyiért kelne el, mint 2015-ben.) Ezzel a növekedéssel változatlanul vezetünk az unióban, egyedül Csehország ért a közelünkbe a maga 219 százalékos indexével. Ám ez a pozíció nagyrészt már csak az előző évek rohamos növekedésével felhalmozott előnyünkből származik - írja elemzésében az OTP Ingatlanpont.

Ugyanakkor a magyar adat önmagában még nem jelzett komoly visszaesést: az 5,3 százalékos növekedés is bőven meghaladta még az egy évvel korábbi 4,3 százalékot. Bár az árváltozás továbbra is növekedést sejtet, a tranzakciók számát rögzítő statisztika már ez év első felében is trendfordulóra utalt. Ez összhangban van az OTP Ingatlanpont szakértőinek tapasztalatával, miszerint már a nyáron érzékelhető volt a piaci környezet megváltozása, illetve a 2021-ben jellemző robbanásszerű keresletnövekedés és az ingatlanárak szárnyalása az év második felében nem folytatódott tovább. Ahogy Valkó Dávid, vezető elemző vallja:

mindig a forgalom változása mutatja az irányt.

Lejtmenetben azt csak késéssel követi az árak mérséklődése, mert az eladók egy ideig még kitartanak a magasabb mellett, viszont a vevők erre inkább elhalasztják a vásárlásaikat.Az Eurostat adatai már mutatják ezt a megtorpanást. Míg 2022 első negyedében 22,5 százalékkal nőtt az eladott lakások száma Magyarországon a megelőző három hónaphoz képest, addig a másodikban ez a tempó 2,3 százalékra esett. Még többet mutat a folyamatból, ha nagyobb időtávban vizsgáljuk a változásokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 Az éves összevetésből azt láthatjuk, hogy hiába volt az év elején nálunk a leggyorsabban dráguló a piac, a forgalom nem tudott azzal lépést tartani. Az első két negyedévben a tranzakciószám 2,6, illetve 2 százalékkal már alacsonyabb volt, mint az egy évvel korábbiak. Ez a folyamat azóta csak gyorsult, s Valkó Dávid becslése szerint az adásvételek számának visszaesése az év végére elérheti a 15-20 százalékot 2021-hez képest.

Noha Magyarországon egyre markánsabban bontakozik ki a lakáspiaci fordulat, az Európai Unióban még nem mutatkozik egységes irány a statisztika szerint. Az idei első félévben – éves összevetésben – erős volt a forgalomnövekedés délen, a bolgár, a spanyol, a ciprusi, valamint a portugál piacon. Ezzel szemben északon, Dániában, Hollandiában, Luxemburgban, Finnországban, valamint Ausztriában kétszámjegyű volt a tranzakciószámok visszaesése.

Te mit lépsz a rezsiemelés ellen?

Egekbe emelkedtek az energiaárak egész Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is húsbavágóan érint. És a fűtési szezon közeledtével ez egyre fájdalmasabb lesz. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem egy közös felmérést indított, ebben többek között arról szeretnénk pontos képet kapni, hogy hogyan hat az energiaválság a magyar lakosságra, és milyen állapotú házakban, lakásokban várjuk a telet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem