Solar panels on the roof of a building

Napelemszövetség: rengetegen veszíthetik el a munkájukat a szigorítás miatt

2022. október 28. 12:18

Péntek éjje jelent meg az új, napelemszabályozásról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Ennek kapcsán a MANAP, a Magyar Mérnöki Kamara és az MNNSZ hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót, ahol megtudtuk, hogy közös petíciót indítanak el az elmúlt hetekben elhangzottak, illetve a rendelet alapján.

Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke elmondta, hogy a kamara alapvetően egyetért azzal, hogy a hálózatok befogadóképességét és az igényeket össze kell hangolni. Nem vitatják a visszatáplálás átmeneti problémáját, sőt állítják, hogy valamilyen képpen meg kell szüntetni azt, de nem így. Nem minden térségben azonos féleképpen kell kezelni ezt a problémát, hiszen van olyan terület, ahol bőven idő előtt került ez bevezetésre. Ahogy Wagner Ernő fogalmazott a kád vize a gyerekkel együtt lett kiöntve. Ezt a kérdéskört a kamara szerint szakkérdésként kell kezelni, éppen ezért lehet, hogy már egy évvel korábban elkezdtek a cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt energetikai tanácsokat adni, ami a jelen helyzetben különösen fontosnak tart.

Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke a legnagyobb problémát abban látja, hogy az elmúlt két évben felülkerekedett a napelemellenes lobbi és megakadályozták a napelemtelepítést. Míg más országokban telepítési kedvezményekkel ösztönzik ezt, addig nálunk egyre inkább háttérbe szorul. Itthon egyre többször halasztásra került a kapacitási tender növelése, csak egyedi eljárásban lehetett benyújtani a kérvényt, ami óriási extra költséget jelentett. Idén augusztusban előírtak egy akkus tárolási kötelezettséget, amihez szabályzási kötelezettség is jár. Ez megnehezíti a napelemek elterjedését országszerte, hiszen a költségek 60 százalékkal növekedtek.

Mindeközben villamosenergia hiány van a piacon, holott az igény rá a szoksorosára növekedett. A fő beszállítónk ugye Ukrajna volt, akinek kénytelenek voltunk mi importálni, Szlovákia – a másik fő beszállítónk – pedig energiavészhelyzetet hirdetett. Emiatt pedig mindenki akár önerőből is napelemes rendszert szeretne telepíteni, amit ezzel a rendelettel csak nehezítenek, hiszen sokan el fognak állni a szándékuktól

Kiss Ernő kitért arra is, hogy a kormány nyiltan kimondott célja az, hogy megszüntesse a függésünket a földgáztól. A gyárak, üzemek mindeközben nem tudják kitermelni az energiaárakat, és nincs jelenleg lehetőségük napelemes rendszerre áttérni, de a lakásépítési piacra is negatív hatást fog gyakorolni az új rendelet. Maguk a hitelezők és a hitelek is veszélybe kerültek: az MNB már vizsgálja a zöld hitelt, hiszen a betáplálás megszűnésével változik a ház energetikai besorolása is. Maga a százszázalékos pályázatnak is módosították a feltételeit. Akik nem tudták benyújtani időben, annak továbbra is joga van felhasználni csak betáplálás nélkül.

A kormány egy történelmi lehetőséget halaszt el Kiss Ernő szerint, hiszen ezzel nem fogjuk tudni megtermelni a saját energiáját, és marad a gáztól való függés. Azonban az MNNSZ egyetért a kormány törekvéseivel, ahogyan Palkovics Lászlóval is, aki az alternatív energiaforrások fejlesztését szorgalmazta, de szerintük ez egy visszalépést jelent. Ennek ellenére Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt hasonló zajlott le, amikor a napkollektor piacot döntötték be azzal, hogy rendkívül olcsóvá vált az energia. Több ezren vesztették el ekkor is az állásukat.

Szolnoki Ádám, a MANAP elnöke szerint midnen támogatás nélkül is szívesen létesítene a lakosság és a vállalkozások is napelemes rendszereket. Ezt egyébként a kormányzati szándékban is látni vélik, és biztos, hogy egy idő után a hálózati korlátokkal is szembesülni fognak azok, akik belekezdenek. De a betáplálás lehetőségére a bruttó elszámolást már feltalálták: nem ösztönzött ebben az esetben a hálózatba való beszámlálás, azonban meg van rá a lehetőség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szaldó nálunk volt lehetséges utoljára az unióban, így várható volt annak megszüntetése. Azonban a betáplálás teljes tiltása országszerte ilyen drasztikusan a szakember szerint nem indokolt. A javaslata szerint az energiahivatalt kell felhívni intézkedő szervnek, hogy ők döntsék el, hogy az adott területen a hálózat alkalmas-e a betáplálásra vagy sem. Ezeket a területeket jelöljük meg, de ne vágjuk el teljesen a napelemrendszerek telepítésének lehetőségét. A javaslat szerint ez az átmeneti időszak definiálásra kell, hogy kerüljön a lehető leghamarabb, hogy azok a kkv-k akik a szektorban dolgoznak, tudjanak tervezni egy moderált és egészséges piaci környezetben. Ezt minél hamarabb tesszük, annál kisebb károkat okozunk a szektorban Szolnoki Ádám szerint.

Szolnoki Ádám elmondta, hogy az elmúlt egy héten a kormányinfó óta körülbelül fél évnyi bejelentés érkezett, így valóban megnövekedett a kereslet. Azzal tudnak számolni, hogy akinek sikerül leadni a megfelelő papírokat, az még a régi rendszer szerint fogja majd tudni használni a rendszert. A kivitelezés oldalán a megugrott kereslet miatt jelenleg 4-5 hónapos várakozási idővel kell számolni. Azt viszont nem lehet megmondani, hogy a most, egy hét alatt beérkező akár egy évnyi kereslet mennyivel fogja meghosszabbítani a folyamatot.

Kiss Ernő azt javasolta, hogy aki tudja mindenképpen nyújtsa be a kérvényeket, azok leginkább, akik részesülnek valamilyen pályázatból. Fontos, hogy emailes formában is meg lehet ezt tenni, amit október 30-ig lehet megtenni. Akinek csak egyfázisú hálózata van, az kisebb rendszerre tudja benyújtani az igényét, de lehetőség van bővítéssel együtt is igényelni. Kiss Ernő elmondása szerint mindenképpen érdemes benyújtani így annak is a kérelmet, akinek még nincsen meg a három fázis.

Te mit lépsz a rezsiemelés ellen?

Egekbe emelkedtek az energiaárak egész Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is húsbavágóan érint. És a fűtési szezon közeledtével ez egyre fájdalmasabb lesz. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem egy közös felmérést indított, ebben többek között arról szeretnénk pontos képet kapni, hogy hogyan hat az energiaválság a magyar lakosságra, és milyen állapotú házakban, lakásokban várjuk a telet.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem