Különleges megfigyelést végeztek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei: hőkamerás drón segítségével sikerült megtalálniuk egy rejtőzködő fekete gólyapár fészkét.
A jelenleg hatályos rendelet szerint 2022 december 31-ig még lehetősége van a magyar családoknak az otthonfelújítási támogatás igénybevételére. Ugyanakkor van néhány fontos, jogszabályban rögzített kitétel, amelynek teljesülnie kell ahhoz, hogy valóban megkapjuk a maximálisan igényelhető támogatást, vagy a felújításra fordított összegünk felét, legyen az akár csak egy új, beépített konyhaszekrény költségének a fele - hívta fel a figyelmet a HelloVidék.
2021. január 1-je óta akár 3 millió forintot is felvehetnek az államtól otthonfelújítási támogatás formájában mindazok, az otthonteremtési támogatást szabályozó 518/2020-as kormányrendelet alapján és a MÁK tájékoztatása szerint, akik saját tulajdonú ingatlanukban 25 év alatti gyermeket nevelnek, és felújítják a lakóingatlanjukat.
Az otthonfelújítási támogatás összege maximum 3 millió forint, a számlákkal igazolt felújítási költségek legfeljebb 50%-a (vagyis 6 milliós összköltség esetén maximalizálható), fele-fele arányban anyagköltségre, illetve munkadíjra vehető igénybe.
Nem a benyújtott számlák összegére, hanem a támogatásra vonatkozik az 50-50%-os szabály, vagyis mindkét költségtípusnak el kell érnie akkora összeget, hogy belőle a teljes megcélzott támogatási összeg 50%-a kijöjjön.
Ha csak egy kicsi hiányzik: nézz körül a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorában!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A HelloVidék most összeszedett 7 olyan végzetes hibát, amikkel el is lehet bukni a felújítási támogatást: a legnagyobb probléma, ha a benyújtott számla 60 napnál régebbi, de az is komoly gondot okozhat, ha nem kötsz szerződést a mesterrel, vagy az anyagköltség jócskán meghaladja a munkadíjat. A teljes listát itt találod!
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







