Kiderült: ezekben a városokban, kerületekben portyáznak leginkább a betörők

2018. július 8. 10:00

Egy-két kattintás, és bárki megnézheti, mennyire kell tartania bűncselekményektől ott, ahol lakást szeretne vásárolni. A lakásárakat azonban nem a bűnügyi statisztikák alakítják.


A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) térinformatikai alkalmazása szemléletes térképeken, grafikonokon mutatja meg, hogy hol volt a legtöbb betörés, merre jellemző a súlyos testi sértés, vagy éppen melyik körzetben verték át a legtöbb nyugdíjast trükkös csalók. Az oldalt ide kattintva megtalálod.

Az OTP Ingatlancsoport a 2017-es év bűnözési statisztikáit ábrázoló térképre vetített egy másik térképet, amely az átlagos lakásárakat mutatja ugyanabban az évben, hogy kiderüljön, korrelálnak-e a lakásárak a környék veszélyességének mértékével. Az összes elkövetett bűncselekmény számát tekintve például messze a főváros XIII. kerülete vezet (5826 esettel). Ugyanakkor ebben a kerületben a NAV forgalmi adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint 475 ezer forint volt a lakások átlagos négyzetméterára. A kerület a drágább városrészek közé tartozik.

A bűnügyi statisztika második helyezése Miskolc, méghozzá 2817 esettel, a borsodi megyeszékhelyen azonban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára mindössze 135 ezer forint volt tavaly. Természetesen nagyon nem mindegy, hogy milyen súlyú bűncselekmények jellemeznek egy adott területet - és a statisztikák sem mindent tükröznek pontosan. Súlyos testi sértés tekintetében Erzsébetváros vezet országosan, ahol 29 ilyen cselekmény történt tavaly - a lakásárak viszont éppen itt növekedtek a legdinamikusabban, és elérték a 480 ezer forintos átlagos négyzetméterárat. Meglepő módon Debrecen is "konfliktusos" város (26 esettel), ezt a problémát azonban a - megyeszékhelyek között a második legmagasabb - 269 ezer forintos átlagos négyzetméterár nem tükrözi.

Azokon a környékeken, ahol inkább betörésre vagy autólopásra lehet számítani, lakásvásárlásnál külön szempont - és ezzel értéknövelő tényező - lehet, ha vannak beépített biztonsági berendezések, betörésbiztos nyílászárók, vagy lakáshoz tartozó garázs. A 2017-es statisztika alapján a lakásbetörések száma Budapesten a II. kerültben volt a legmagasabb (115), amit Újbuda követett (92), a nyomában Zuglóval (72) és Kecskeméttel (63).

A főváros II. kerületében az átlagos négyzetméterárak 571 ezer forintra rúgtak 2017-ben, amivel az árlista harmadik helyén szerepelt. Újbuda szintén nem nevezhető olcsónak a maga 487 ezres átlagos négyzetméterárával, és Zuglóban is csaknem 400 ezer forintos négyzetméterárakat rögzítettek. Kecskemét pedig Győr és Debrecen után a harmadik legdrágább nagyváros 262 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A betörők tehát a jómódú, lehetőleg családi házas környékeket preferálják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha lakásunkat nem rabolták ki, kijutottunk a kapun és nem ütöttek le bennünket, akkor szeretnénk az autónkat is ott találni, ahol hagytuk. Erre Budapesten van a legkisebb esélyünk, különösen a következő kerületekben: II. (39 autólopási eset), XI. (36 eset); XII. (26 eset); XIV. kerület (22 eset). A lakásárakat tekintve ezek a kerületek szinte a legdrágábbak, zömében jómódúak, középosztálybeliek által lakottak, akiknek új és jó állapotú gépkocsija csábító lehet egy autótolvaj számára. Ezek az esetszámok azonban még mindig nem elrettentőek, főleg a lakosságszámhoz viszonyítva.

A bűnügyi statisztikák és a lakásárak alakulása között nincs szoros összefüggés

- nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője -, aki szerint azért persze a lakásvásárlás előtt nem árt a bűnügyi kockázatokat is felmérni.

Ha egy kockázat ismert, akkor kezelni is lehet. Megfelelő biztosítással, biztonsági rendszerekkel, körültekintéssel a jövőbeni kár mérsékelhető

 - tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom