Borzalmas nagyot robbant az ingatlanpiac: de mi várható idén?

2018. január 15. 13:10

Újabb jelentős bővülést ért el az építőipar, 2017 novemberében 30,7 százalékkal nőtt az ágazat termelése. A 2017-es év részben a lakásépítések felfutása miatt hasonló vagy akár jobb eredménnyel zárulhat, mint a kiemelkedően jó 2015-ös esztendő. Az idén a lakásépítéseknél további javulás várható, akár több mint 20 ezer lakás épülhet a jelenlegi kilátások alapján, az építtetők a folyamatban lévő beruházásokat 2019 végéig tervezik befejezni. 

Újabb erős hónapot zárt novemberben a magyar építőipar. A termelés 30,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az szektor két alágazata közül a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 29,1 százalékos volt a növekedés, köszönhetően lakóépületek, az ipari és oktatási épületek építésének. A másik alágazatban, az egyéb építményeknél pedig 33,9 százalékos emelkedést mutat a legfrissebb statisztika - írja közleményében az ingatlan.com.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2017-ben nagyon jelentős volt az építőipari növekedés, amiben szerepe volt egyrészt a 2016-os alacsony bázisnak, de lökést adott az ágazatnak a számos uniós forrásokon alapuló fejlesztés mellett a lakásépítések felfutása. 

Elképzelhető, hogy a 2017-es év a 2015-ös csúcshoz hasonló eredménnyel zárul, vagy akár meg is haladhatja azt. Ugyanakkor fontos különbség, hogy 2015-ben lényegében az állami és európai uniós forrásból indult fejlesztések húzták az építőipart, míg 2017-ben a privát beruházások, ezen belül is a lakásépítések nagyban hozzájárultak a bővüléshez

- fogalmazott a szakember. Hozzátette azt is, hogy a 2018-as év a lakásépítések terén még jobb lehet, mint a 2017-es, mert 2018-ban legalább 20-25 ezer lakás épülhet a jelenlegi kilátások alapján.

Az építőipar kilátásait meghatározó rendelésállomány kicsit árnyaltabb képet mutat. Az ágazat hó végi rendelésállománya novemberben 110,3 százalékkal haladta meg 2016 novemberi szintet, ami kedvező a jövőre nézve.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Ugyanakkor az épületépítési alágazatban a novemberben megkötött új szerződések volumene 8 százalékkal mérséklődött, ami azt vetíti előre, hogy 2020 körüli átadással már kevesebben terveznek lakásépítési beruházásokat. Ez pedig összefüggésben lehet azzal, hogy a jelenlegi szabályok szerint csak 2019 végéig lesz érvényben a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa

- magyarázta Balogh László.

Új lakásba vagy házba költöznél, de nincs miből? A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával a magyar bankok ajánlatait hasonlíthatod össze. Kattintgass bátran és keresd meg a hozzád leginkább illő ajánlatot.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem