Könnyebb lesz az élet: jobban jársz, ha most kötöd be a közműveket a telekre

MTI
2017. szeptember 11. 15:30 1 perc

Gyorsabban és olcsóbban köttethetik be a közműveket az emberek, miután szeptembertől nem csak egy szolgáltatótól rendelhetik meg az ilyen munkákat - mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár emlékeztetett, a kormány átfogó programot indított, amelynek első lépéseként - júliustól - díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat. Így akár több millió forintot is megspórolhatnak a fogyasztók.

Hozzátette, szeptember elejétől ez a program kiegészült azzal, hogy a közműcsatlakozások kiépítését nem csak egy cég végezheti el, vagyis a piacot liberalizálták.
Létrehoztak egy nyilvántartás, amelyen feltüntetik a jelentkező vállalkozások nevét, és közülük válogathatnak a megrendelők. A kormány azt várja, hogy ettől a lépéstől jelentősen csökken majd a szolgáltatás ára, miközben jobb és olcsóbb munkát kaphatnak a megrendelők.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a műsorban elmondta, csak azok a vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek a szükséges jogosultságokkal, és ezeket referenciákkal tudják igazolni. Jókor jött az új szabályozás, mert nagyon megszaporodtak a munkák az utóbbi időszakban, a szolgáltatók köre viszont szűk volt.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?