Az albérletszezon a felvételi ponthatárok holnapi kihirdetésével indul, de a legnagyobb nyomás várhatóan augusztus közepétől szeptember elejéig nehezedik majd a piacra.
Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat.
A kidolgozás alatt álló pályázat keretében az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamos- és vízhálózatok felújítását támogatják, munkát adva ezzel a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak
- mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
A felújítási költség
- 40 százaléka lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, míg
- az önrész várhatóan 45 százalék lesz.
- A maradék 15 százalék pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatásból származik majd.
Ezt a legkisebb hányadot még nem hagyta jóvá az EU - vázolta a finanszírozást Szabó Zsolt, hozzátéve, hogy a pályázatoknak három üteme lesz, egyenként 30-40 milliárd forintos támogatással és régiónként hirdetik meg azokat.
NEKED AJÁNLJUK
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 23. 06:29

Pénzcentrum | 2026. július 23. 05:20

Agrárszektor | 2026. július 23. 07:30




