11 °C Budapest

Hétvégi telek, kertes ház? Milliós bírságot is kaphatsz!

2015. április 29. 11:34

Bár a parlagfűbomba robbanására még várni kell, a védekezést azonban mihamarabb érdemes elkezdeni. Magyarországon ugyanis hozzávetőlegesen minden ötödik ember szenved parlagfű allergiában. Így az sem véletlen, hogy jókora bírságra számíthat az, akinek a telkén parlagfüvet találnak.

Bár a parlagfűbomba robbanására még várni kell néhány hónapot, a védekezést azonban mihamarabb érdemes elkezdeni. Ugyan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) csak július 1-jétől bírságolhat a parlagfű miatt, azonban a megyei kormányhivatalok munkatársai már most ellenőrizhetik, hogy a gazdák megtesznek-e mindent a parlagfű ellen. A hatóság idén is felhívja a figyelmet, hogy

minden földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít.

Így védekezz a parlagfű ellen!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei a mezőgazdaságilag nem művelt területeken a parlagfű visszaszorítására a rendszeres, alacsony tarlómagassággal elvégzett kaszálást javasolják. A mezőgazdasági területeken a növényvédőszeres és mechanikai gyomirtás megfelelő időben történő elvégzésével a parlagfű ellen hatékonyan lehet védekezni, később a parlagfű eltávolítása már csak a kultúrnövény károsodásával oldható meg.

Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.

Azonban belterületen az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon, mivel a lakóövezetben virágzó parlagfű nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik.

A NÉBIH friss tájékoztatása szerint 2015. április 23-ig:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • külterületen 1792 esetben, összesen 82,8 millió forint értékben került sor növényvédelmi bírság kiszabására,
  • belterületen 184 esetben (62,3 hektár nagyságú területen), összesen 5,3 millió forint értékben szabtak ki bírságot.

Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie. Külterületek esetében a Megyei Kormányhivatalok Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai, míg belterületeknél az önkormányzat jegyzője végzésben állapítja meg az eljárás során felmerült költségeket, melyek magukban foglalják:

  • a vállalkozó költségét (ha a közérdekű védekezést végrehajtotta),
  • a vállalkozó okafogyottá vált kiszállási költségét (ha az ügyfél elmulasztotta értesíteni a hatóságot, hogy maga elvégezte a védekezést és a vállalkozó kiment a helyszínre)
  • a közérdekű védekezés végrehajtásával kapcsolatban felmerült hivatali költséget.
  • külterületek esetében az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget.

Kibújni az intézkedés alól idén is nehéz lesz, ugyanis a NÉBIH tájékoztatása szerint 2015-ben szintén tervezik a parlagfüves területek helikopterrel történő (légi) felderítését.

A parlagfüves területek légi felderítése segítségével rövid idő alatt nagy területek vonhatók ellenőrzés alá. A megyei hatóságok visszajelzése alapján a korábbi években a légi felderítés következményeként javult a gazdálkodók, földtulajdonosok hozzáállása és önként elvégezték területük parlagfű mentesítését

- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére a NÉBIH.

Bár az ingatlantulajdonosok hozzáállása javult, azonban a parlagfűhelyzet továbbra is aggasztó. Az összesítés szerint a kormányhivatalok földhivatalai 2014-ben külterületen - a légi úton történt felvételezéssel együtt - 2006 esetben, 3597 hektár területet érintően vettek fel jegyzőkönyvet parlagfű fertőzéssel kapcsolatosan. Ráadásul az időjárás tavaly alapvetően befolyásolta a parlagfű fejlődését és a levegő pollen szennyezettségét.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm