8 °C Budapest

Árzuhanás: most féláron vehetsz erdélyi ingatlant

2011. szeptember 10. 10:03

Románia más régióihoz hasonlóan Erdélyben és a Partiumban is folyamatos az ingatlanárak csökkenése a 2008 óta tartó nemzetközi gazdasági válság miatt. Alig három év alatt 20-50 százalékkal lettek olcsóbbak a lakások.

Közel felére csökkentek Kolozsváron az ingatlanárak 2008 óta, elsősorban a kétszobás lakásokat és a garzonokat keresik a vevők - írja a lap. A garzonok ára 25-30 ezer eurónál (6,75-8,1 millió forint) kezdődik.

Nagyváradon 2008 óta éves átlagban nagyjából 10 százalékos az áresés. A magyar határ közelében található városban a lakások ára 20 százalékkal alacsonyabb a tavalyi év adataival összehasonlítva. Az ingatlanügynökök és szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a kétszobás, valamint a garzonlakások ára elérte a lehető legalacsonyabb szintet, nem várható további árcsökkenés.

Marosvásárhelyen és környékén főként a telkek ára zuhant nagyot 2008 eleje óta, legalább 60, sőt akár 80 százalékot is estek a telekárak. A legkevesebbet a magánházak tulajdonosai veszítettek, legfeljebb 30-35 százalékot. A lakótelepi tömbházak esetében a zuhanás 30 és 50 százalék közötti volt az elmúlt három évben. Marosvásárhelyen ma 16 ezer euróért már lehet garzonlakást vásárolni, egy kétszobás lakótelepi lakásért pedig 32 és 35 ezer eurót kérnek az eladók.

Szatmárnémetiben 2008 óta körülbelül 40 százalékkal csökkentek a lakásárak, a telekárak pedig 50-60 százalékkal estek vissza. A városközpontban 25 ezer euróba kerül az egyszobás lakások többsége.

Csíkszeredában, Hargita megye központjában és környékbeli településeken 2008 óta a lakásárak mintegy 25-35 százalékot zuhantak, és a Krónikának nyilatkozó egyik helyi ingatlanközvetítő szerint még mintegy 15-20 százalékos árcsökkenésre lehet számítani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gazdasági válság előtti árakhoz viszonyítva Székelyudvarhelyen is kevesebbet érnek a lakások. A garzonárak 15 ezer eurótól kezdődnek, a kétszobás lakásokat átlagosan 20-30 ezer euróért kínálják.

Nagyot estek a Szováta környéki és a Maros völgyében található nyaralók értékei is. Az ingatlanközvetítők szerint mára rendkívül alacsony az érdeklődés a víkendházak iránt.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem