Egy exkluzív ingatlanokkal foglalkozó hirdetési portál adatai szerint a napokban piacra dobták a Beatles együttes tragikus körülmények között elhunyt énekesének volt otthonát. John Lennon valamikor a hetvenes években élt a házban, ami iránt az azóta történt jelentős átalakítások ellenére is óriási az érdeklődés.
A hirdetésben megjelölt irányár 4,5 millió dollár, ami körülbelül 10 %-kal alacsonyabb a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás idején kialkudott szerződéses összeg.
Tekintettel a tengerentúli ingatlanár zuhanásra a szóban forgó ház - vélhetően a korábbi híres tulajdonosnak is köszönhetően - a piaci átlag feletti mértékben őrizte meg az értékét.
A négyszáz négyzetméter alapterületű ötszobás villa 1965-ben, korabeli stílusban épült. Az ingatlanon belül 4 fürdőszobát, egy rendkívül tágas nappalit, egy egybenyitott étkezőt és stílusosan berendezett szobákat találni.
A jól felszerelt konyhában dominál a központi márványpult, a rozsdamentes acél berendezések és kiegészítők minden igényt kielégítenek.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szokatlan formájú 1200 négyzetméteres telken találni egy szökőkúttal táplált medencét, növényekkel felfuttatott teraszokat, mesterien ápolt pázsitot, járdát és autóbehajtót. A látogató elé csodás panoráma nyílik Los Angeles városára.
A hirdetés szerint a Thrasher Avenue 8818-as szám alatti ingatlan szomszédságában olyan hírességek élnek, mint Courteney Cox, Megan Mullally, Keanu Reaves vagy Simon Fuller. (Képek: Bergproperties)
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







