A nemzetközi ingatlan befektető vállalatok a kedvezőtlen tengerentúli és nyugat-európai eredmények következtében világszerte kutatják az egyéb kedvező befektetési lehetőségeket. Nincs ez másképp az egyik legnagyobb ír ingatlanbefektetési vállalatnál, a Parker Green-nél sem, ahol nemzetközi tanácsadó testületet állítottak fel a terjeszkedési tervek kidolgozására.
A testület korábbi politikusokból és nemzetközi hírnévvel rendelkező nagyvállalatok korábbi vezetőiből áll, akik elsőszámú célpontként a Földközi-tenger ölelésében fekvő kis szigetországot, Máltát jelölték meg. Az írek felvették a kapcsolatot a nagyobb máltai ingatlanügynökségek képviselőivel és felmérték az országban rejlő adottságokat.
A nemzetközi terjeszkedés egyik lépcsőfokának tekintik Málta ingatlanpiacának megismerését és meghódítását, ugyanakkor a jelenlegi - tengerentúlra és Nyugat-Európára koncentráló - portfolió is színesedik. A kedvezőtlen nemzetközi hatásokat korábban jobban megérezte a társaság, ezért a testület a nemzetközi kapcsolatok szélesítése mellett döntött.
A kis szigetország stabil gazdasággal rendelkezik és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok során már letette a névjegyét. Az előrejelzések szerint Málta azon országok közé tartozik, ahol a gazdasági növekedés fenntartásának közép- és hosszú távon a legnagyobb a valószínűsége. Az ország olyan természeti adottságokkal rendelkezik, amely a befektetők számára még vonzóbbá teszi, nem véletlen, hogy a kormány évről-évre egyre többet költ a turizmus fejlesztésére.
A nemzetközi befektetők Máltára is kiterjesztették a szárnyukat. A kis országban az elmúlt húsz évben meghatszorozódtak a lakásárak és bár a nyugat-európai hatások következtében most kisebb megtorpanást tapasztaltak a kilátások egyértelműen pozitívak.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







