A CB Richard Ellis legfrissebb, az Egyesült Királyság első osztályú piacait vizsgáló jelentése szerint az ingatlanok átlagos hozama 50 bázisponttal (0,5 százalékponttal) 5,7 százalékra nőtt 2007 utolsó negyedévében, ami a legnagyobb negyedéves emelkedés 1990 óta.
A hozamok minden szektorban emelkedést mutattak a brit ingatlanpiacon 2007 negyedik negyedévében. Az első osztályú ingatlanok esetében ma az átlagos hozam 90 bázisponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Jelentős változás történt a legforgalmasabb bevásárló utcák boltjainak hozamánál, hiszen az a legmagasabb szintre emelkedett 2004 harmadik negyedéve óta, míg a városszéli bevásárló központok hozama 110 bázispontot nőtt egy év alatt. London központjának üzletei továbbra sem mutatnak lényeges hozamemelkedést, hiszen mindössze 20 bázispont volt itt a növekedés ellentétben az átlagos, brit üzletekre jellemző 50 bázisponttal.
A jelentést Peter Damesick, a CBRE nagy-britanniai kutatási igazgatója így kommentálta: "A hozamemelkedés mértéke egyenesen következik a kockázat újraárazásából, valamint a piacon a hitelválság után bekövetkezett likviditás-hiányból. A kérdés most az, mennyi ideig tart, míg az értékek stabilizálódnak és a vevők visszatérnek a piacra. Habár az árak hamarosan csábítóak lesznek a kötvények és a hitelfelvétel költségeihez viszonyítva, a befektetők véleményét a gazdaság helyzete és a bérlői piac kilátásai is befolyásolni fogják."
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







