16 °C Budapest

Telket vennél a fővárosban? Megmondjuk hol, mennyiért!

Pénzcentrum
2007. november 26. 13:13

Ezúttal Budapesten vizsgáltuk meg a családi házas telkek piacát -maximálisan 2.000 négyzetméteres területeket figyelembe véve. Fontos volt határt szabnunk a méretnek, mert ugyan nagyobb területre is lehet családi házat építeni, de Budapest területén belül a legtöbb telket a hasznot hozó képessége alapján ítélik meg, s az ezen mérethatár felett lévő területekre szinte bizonyosan társasházakat építenek. Még a számba vett parcellák között is akadt olyan, amiről kifejezetten profitorientált adatokkal szolgált az eladója, vagyis, hogy hány lakás építhető rajta, mekkora épületmagassággal.

Természetesen a belsőbb kerületekben nem akadtak kisebb építési telkek a nagyfokú beépítettség miatt, de a budai hegyvidék és Pest külső kerületei bővelkedtek a minket foglalkoztató parcellákban.


Adatbázisunkban Budapesten családi házas telkek a II. és III. kerületben voltak kimagaslóan a legnagyobb számban. A legkevesebb parcellát a felmérésből kihagyott belvárosi kerületekben kínálják a hiányukból kifolyólag.


Méret szerint a II., III., X., XI., XII. és XIII. kerületekben sok, kétezer négyzetméter feletti telek is szerepelt a kínálatban, ám azokat társasházak, sorházak építésének céljából vásárolják meg vállalkozások, táblázatunkban most vettük figyelembe ezeket. Kis méretű telkek inkább olyan kerületekben fordulnak elő, amelyeknek vannak belvároshoz közeli részei, így a II., III., XIII. kerületben.

Az átlag parcellaméret 1000 m2 körül ingadozik. A XII. kerületben a legnagyobb, 1300 négyzetméteres az átlagos teleknagyság. Csaknem 1200 m2 az átlag a XI és III. kerületekben és 1100 négyzetméter a II. kerületben. Tehát a budai oldalon általánosan elmondható, hogy nagyobb az átlagos telekméret, amit családi házak építésére kínálnak. Általában kisebb földterületeket kínálnak a XV., IV. és XVIII. kerületekben. Az átlagos telekméret egyik kerületben sem éri el a 900 négyzetmétert.


Az árak még változatosabb képet mutatnak, mint a méretek. A legdrágább parcella a XIII. kerületben van a 2000 négyzetméter alatti kategóriában, ám az ilyen típusú telekre jellemző, hogy belvárosi környezetben, társasházak között van, és bár nem túl nagy méretű, kifejezetten társasházépítésre ajánlatos megvásárolni őket. A drága ingatlanok rangsorában a II., a XIV. és a III kerület következik. Ezekben is jellemző, hogy a város központjához közelebb találhatóak a méregdrága, több százmilliót érő területek.

Nemcsak a legdrágább parcella található a XIII. kerületben, de az átlagos telekár is itt a legmagasabb, csaknem 200 millió forint körüli - ugyanis ebben a kerületben található a legtöbb, fent taglalt belvároshoz közeli, társasházas telek és ezek feljebb tornásszák az átlagot. Ezután következik sorban a XIV, XII. és a II. kerület a drágasági listán. Átlagban a legolcsóbbak növekvő sorrendben a XXIII., XVIII. és XV. kerületek.
A legolcsóbb telek a XVII. kerületben található, ezt követi a XV., III. és XXII. kerület.


Budapest vonzáskörzetében Mogyoródon kínálják a legtöbb telket (444 db) eladásra az interneten. A kiugró szám oka leginkább az, hogy az utóbbi időben helyi földtulajdonosok parcelláztak nagyobb területeket, s ezek bekerültek a kínálatba. Sokkal lemaradva következik Pécel (254 db) és Érd (245 db). A legkevesebb eladó telket Budajenőn (10), Tárnokon (12) és Dunakeszin (13) találtuk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Az agglomerációban kisebb a szórás a földterületek méretében, mint a fővárosban. A legnagyobb telkeket Mogyoródon, Szentendrén, Szigetszentmiklóson és Tárnokon találtuk a családi háznak való parcellák kategóriájában. Maximális méret tekintetében a legkisebb telkek Dunakeszin, Kistarcsán és Szigethalmon fordultak elő.

Az átlagos telekméret Etyeken volt a legnagyobb - meghaladva az 1500 négyzetmétert -, majd Szada és Telki következik. A legkisebbek a telkek általában Szigethalmon, Dunakeszin és Gyálon.

A legkisebb, eladásra kínált telket Tárnokon találtuk, majd Érd és Budakeszi következet a sorban. Még a minimális parcellaméret is elég nagy viszont Etyeken (1000 m2), Herceghalmon (974 m2) és Zsámbékon (720 m2).

Az árak is sokkal kisebb sávban mozognak az agglomerációban, mint Budapesten. A legmagasabb áron találtunk telket Budaörsön (75M Ft), Budakeszin és Tárnokon (mindkét településen 65M Ft-ért). A legalacsonyabb maximumok Ecseren (12M Ft ), Kistarcsán (12,5M Ft) illetve Zsámbékon (15,5M Ft) voltak.
Az átlag telekár nagyjából 10 és 20M Forint között ingadozik. Persze voltak különösen magas átlagárak is, pl. Törökbálinton, Remeteszőlősön vagy Budaörsön - ez utóbbi átlagot valószínűleg módosítja egy-egy kiugróan magas árú telek, mint a fent említett 75 M Forintot érő is. Átlagosan olcsóbban kaphatunk viszont parcellát Őrbottyánban, Szadán és Szigetszentmiklóson - s mivel a legnagyobb telkek egyikét is itt találtuk, ezért valószínű, hogy Szigetszentmiklóson fajlagosan olcsónak számítanak a telkek az agglomeráció többi településéhez viszonyítva.

Kirívó példának számít az alacsony árak kategóriájában egy telek Budakeszin (1M Ft , bár ez méreténél (192 m2) fogva ilyen olcsó), Gödöllő (1,5M Ft) és Biatorbágy (1,7M Ft). De a minimum ár legfelső határán is megdöbbentőek a számok Remeteszőlős (17M Ft), Dunakeszi (13,4M Ft) és Herceghalom (9,7 M Ft). Ezeken a településeken nem voltak olcsóbb telkek a kínálatban az itt említetteknél.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 16. péntek
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 16. 14:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem